Megérkeztek Hargita megyébe, és ki is osztották már az iskoláknak a nehéz anyagi körülmények között élő diákoknak járó ingyenes tanszercsomagokat.
2011. szeptember 29., 13:382011. szeptember 29., 13:38
2011. szeptember 29., 14:432011. szeptember 29., 14:43
Csukás Levente, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatója elmondta, eddig minden bizonnyal már használják a gyerekek a csomagokban lévő tanszereket, a tanszercsomagok ugyanis a hét elején érkeztek meg a megyébe és kerültek ki fokozatosan az iskolákhoz.
Az ingyenes tanszercsomagokat azon 1-8. osztályos diákok kapták, akik családjában augusztusban az átlagjövedelem nem haladta meg az országos bruttó minimálbér felét, a 335 lejt. A tanfelügyelőség előzetesen 13 ezer tanszercsomagot szerződött le, ezeket szállították helyszínre, illetve osztották szét, és a tényleges igénylések hétfői összesítése nyomán a tartalékba rendelt csomagokból még juttatnak azon diákoknak is, akik az első körben nem részesültek belőle – mondta Csukás Levente.
A rászoruló diákok számára nyújtott ingyenes tanszercsomagok értéke az 1-4. osztályosok esetében 25 lej, az 5-8. osztályosoknál pedig 30 lej.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!