Hirdetés
Hirdetés

Kiállítások, rendezvények helyszíne lehet a templom – ha sikerül újjáépíteni

•  Fotó: Székelyhargita.hu

Fotó: Székelyhargita.hu

A Bözödújfaluért Egyesület és Erdőszentgyörgy önkormányzata folytatja az adománygyűjtést Bözödújfalu vízzel elárasztott és három évvel ezelőtt összeomlott katolikus templomának az újraépítése érdekében.

Hajnal Csilla (R)

2017. november 21., 17:262017. november 21., 17:26

A kezdeményezők szándéka, hogy visszaépítik a tó vizéből kimagasló falurombolás szimbólumát, azonban

a szükséges 250 ezer euró nagyon lassan gyűl.

Hirdetés

Emlékhelyként, a turisták számára állítanák vissza a templomot. Az elkészült tervek szerint 32 cölöpöt vernének le, és ezekre építenék fel a templomhajó falait és a tornyot úgy, hogy a padlószint a vízszint fölé kerüljön. A tervek szerint az új épület kis mértékben különbözik majd az egykori templomtól. A legjelentősebb különbség az lesz, hogy a templomhajót nem födik be.

A torony kiállításoknak, a hajó falai által közrezárt tér pedig rendezvényeknek lehet majd a helyszíne.

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere korábban az MTI-nek elmondta, amikor a templomtorony újjáépítéséről döntöttek, még nem tudták, hogy a Romániai Vizek Országos Adminisztrációja bizonyos karbantartási munkálatok elvégzése miatt leengedi a bözödújfalusi tó vizét. Hozzátette: ezeket a karbantartási munkálatokat már elvégezték, és egy vagy akár két évig is eltarthat, míg a tó újból megtelik. Hozzátette:

nagyban megkönnyítené az építők munkáját, ha legalább az alapokat szárazon építhetnék meg,

ezért vált sürgőssé az adománygyűjtés. További információ az erdoszentgyorgypress@gmail.com e-mail címen, vagy a 0741-746 658-as telefonszámon kapható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására

Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.

Közel másfélszer jelentkeztek többen a VIBE Epic Class Battle idei kiadására
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt

A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról

Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin

Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin
2026. szeptember 24., csütörtök

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek

Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek
2026. szeptember 24., csütörtök

Lezuhant egy drón a székelyföldi megyékkel szomszédos megyében

Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.

Lezuhant egy drón a székelyföldi megyékkel szomszédos megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Még a gyalogosoknak is kerülni kell – sürgősségi intézkedéseket vezettek be az összeomlott csobányosi hídnál

Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.

Még a gyalogosoknak is kerülni kell – sürgősségi intézkedéseket vezettek be az összeomlott csobányosi hídnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely

A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely
Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely
2026. szeptember 24., csütörtök

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely

Hirdetés