
Fotó: Barabás Ákos
Kiemelt napirendi pont volt csütörtökön a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, hogy mely pártok kapjanak irodahelyiséget a Kossuth Lajos utca 20. szám alatti ingatlanban. Az épületben további hat termet civil szervezeteknek adnának bérbe.
2017. augusztus 31., 19:572017. augusztus 31., 19:57
2017. augusztus 31., 19:572017. augusztus 31., 19:57
Az előterjesztés szerint öt évre szerették volna bérbe adni a Kossuth Lajos utca 20. szám alatt lévő három irodahelyiséget az RMDSZ, az MPP és az EMNP részére, ám
A napirendi pont tárgyalásakor kiderült, a tervezet dokumentációját ki kell egészíteni azzal, hogy az RMDSZ két termet kap bérbe – szintén öt évre – a városházán, ahová szenátori, illetve képviselői irodájukat rendezhetik be. Az MPP–EMNP-koalíció részéről Orbán Balázs megjegyezte,
amiért lemondott a Kossuth Lajos utcai helyiségről, hiszen az korábban is neki volt átadva, ám sosem költözött oda, és másnak sem adta át. Kisebb vita után végül megszavazták a határozatot.
A lakosság-nyilvántartó iroda elköltözése után összesen hat helyiség szabadult fel, ezeket a polgármesteri hivatal felújíttatta. A csütörtökön elfogadott határozattervezet szerint az irodákat árverés útján civil szervezeteknek adnák ki négy évre úgy, hogy évente ellenőrzik, valóban folytatnak-e ott tevékenységet a licit nyertesei. Az árverésen a bérleti díj kikiáltási ára 1,9 lej/négyzetméter lesz. Az eredeti határozattervezet szerinti kritériumrendszert egyébként úgy módosították, hogy elsősorban ne az egyes szervezetek által licitált bérleti díj nagysága számítson, hanem az, hogy tevékenységükkel mennyire öregbítik a város hírnevét.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!