
Több mint ezer garázst bontattak le, de még mindig ezernél több van a városban
Fotó: Bardócz László
Tízből hat garázst nem használnak Csíkszeredában – véli Bardócz László csíkszeredai önkormányzati képviselő, aki nemrégiben aláírásgyűjtést kezdeményezett a garázsok lebontására. Amennyiben megfelelő számú aláírás gyűl, akkor határozattervezetet nyújt be az önkormányzati képviselő-testülethez annak érdekében, hogy „egyszer s mindenkorra megszabaduljunk a kommunizmusban épült bádogrengetegtől”.
2018. április 06., 12:322018. április 06., 12:32
Két hét leforgása alatt több mint 250-en írták alá a garázsok lebontására vonatkozó ívet Csíkszeredában, amelyet az érintett lakószövetségeknél, illetve a közös költségek elosztásával foglalkozó cég Decemberi Forradalom utcai pénztáránál helyezett ki az aláírásgyűjtés kezdeményezője, Bardócz László. Az önkormányzati képviselő megkeresésünkre elmondta,
– adta tudtunkra az önkormányzati képviselő.
Sokan nem használják a garázsukat. Vannak, akik igen: szemetet tárolnak benne
Fotó: Bardócz László
„Több lakos is jelezte, hogy zavarók a bádogépítmények a városban, ezért körbejártam az érintett helyszíneket, hogy felmérjem, mennyi lehet belőlük.
– osztotta meg Bardócz. Becslése szerint az említett két városközponti lakóövezetben öt hektárnyi területet foglalnak el a bádoggarázsok. „Mindez olyan körülmények között, hogy komoly gondot jelent a parkolóhelyek hiánya, hiszen legalább 18 ezer autó van beíratva a városban” – jegyezte meg. Hozzátette,
„Ugyan mindkét lakótelep teljes felújítására folyamatban van a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, és a kivitelezés alatt mindenképpen sor kerülne a garázsok lebontatására, de erre legalább 2-3 évet várni kell. A helyzet azonban tarthatatlan.
– magyarázta. Hozzáfűzte, hogy elképzelései szerint
„Ezeknek az építményeknek a többsége még a kommunizmus idején épült, azóta eltelt 30 év és még mindig itt vannak” – mondta. A kezdeményező ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy
Fotó: Gecse Noémi
Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét is felkerestük a témában, aki elmondta, az ügy kissé összetett, ezért
Egyrészt lakóövezetek teljes felújításakor, ilyenre volt példa többek között a Gyermek sétányon, a Fűzfa lakóövezetben, a Jégpálya lakótelepen, a Lendület sétányon, és sor kerül erre a Kalász lakótelepen is. Másrészt lakossági, lakószövetségi kérésre, ez történt korábban az úgynevezett Femina-udvarnál, vagy a Decemberi Forradalom utcában.
Azonban a garázsok helyén egy áldatlan állapot marad, amit kezelni kell. Teljes felújításkor magától értetődően azok helyét is rendezik, de ahol nincs teljes felújítás, mindössze csak kisebb javításokat, kövezést tudunk biztosítani, bár lehet, hogy a helyreállítás komolyabb munkálatot is igényel. Ezeket az eseteket mind helyileg igyekszünk kezelni” – részletezte Szőke. Hozzátette,
Csíkszeredában egyébként az elmúlt években több mint ezer pléhépítményt bontatott le a polgármesteri hivatal, többségét lakóövezetek felújításakor.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
2 hozzászólás