
A szerdai címzetes vizsgára 1198 pedagógus-jelölt jelentkezett be Maros megyében, de végül 990-en jelentek meg
Fotó: Freepik
Összesen 217 címzetes tanári állást hirdettek meg idén Maros megyében, ebből 182 teljes, 35 pedig részleges állás. 136 címzetes helyet a városi iskolákban és 46-ot vidéki tanintézményekben hirdettek meg. Nem meglepő, hogy idén is hatalmas a verseny a magyar tanítói állásokért, két állásra összesen 46-an pályáztak.
2024. július 17., 19:372024. július 17., 19:37
A szerdai címzetes pedagógusi vizsgára 1198-an jelentkeztek Maros megyében, a pedagógusjelöltek között csak 201 olyan van, aki idén fejezte be tanulmányait. Végül 990-en jelentek meg a szerda délelőtti vizsgán, ahol minden rendben zajlott.
A nagy hőség ellenére senki sem lett rosszul, pedig a pedagógusok Marosvásárhely öt vizsgaközpontjában négy órán keresztül írtak. Sőt, a kisdedóvóknál még egy félórával többet egy hibakiigazítás miatt.
– tudtuk meg Antal Levente Mihálytól, Maros megye főtanfelügyelő-helyettesétől.
Legtöbben az óvónői állásokra pályáztak a megyében, összesen 192-en – közülük 44-en végeztek idén – a 11 meghirdetett helyre. Sokan jelentkeztek a megye tanítói állásaira is, hiszen a 16 meghirdetett helyre 162 jelölt pályázott – közülük 34-en diplomáztak 2024-ben.
Van még kilenc helyettesítői hely is a magyar tagozatos tanítók számára, ezek 1-2 éves időszakra szólnak, vagy valaki által foglalt helyek – tudtuk meg az adatokat Antal Levente Mihálytól.
Van még kilenc helyettesítő tanári hely is a Maros megyei magyar tagozatos tanítóknak
Fotó: Veres Nándor
Sok jelentkező volt még a testnevelőtanári állásokra is, hiszen mindössze három címzetes helyet hirdettek meg, amelyre 120 jelentkező volt, közülük 35-en idén végeztek.
Helyettesítőként legkevesebb ötöst kell kapniuk a vizsgázóknak. Azok, akik elérik a megfelelő jegyet, de nem kapnak helyet, foglalhatnak a tanév során, ha szabadulnak fel helyek.
Az első eredményeket július 23-án, majd az óvás utáni eredményeket július 31-én teszik közzé. A helyek elosztása augusztus 1-6. között történik.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!