
Fotó: Gecse Noémi
A Csíki Székely Múzeum protokolltermében az intézmény két kiadványát mutatják be csütörtökön 18 órakor.
2018. január 24., 18:342018. január 24., 18:34
Az 50 éves Ipartestület: 1884–1934 című könyvet Daczó Katalin, a múzeum munkatársa ismerteti.
„Kőművesek, szabók, szíjgyártók, mészárosok, órásmesterek, fodrászok, tímárok, cipészek – Csíkszereda és vidékének iparostársadalma sorakozik fel Az 50 éves Ipartestület című, 1934-ben megjelent kiadványban, amelyet a Csíki Székely Múzeum hasonmás kiadásban tesz ismét hozzáférhetővé a nagyközönség számára. A több mint száz fényképet tartalmazó könyv betekintést enged a csíki iparosság és a céhes élet múltjába, ugyanakkor számba veszi az 1884-ben alakult ipartestület vezetőit és jelentősebb megvalósításait. A kötet fontos részét képezi emellett az iparosok arcképcsarnoka, amelynek segítségével az 1930-as évek legjelentősebb csíki iparosait és rövid életrajzukat ismerhetik meg az érdeklődők. A könyv eredeti kiadása ritkaságnak számít – a hasonmás megjelenése adat- és illusztrációgazdagsága, művelődés- és ipartörténeti fontossága miatt nagy érdeklődésre számíthat úgy az egykori iparosok leszármazottai, mint a múlt iránt elkötelezettek részéről” – írta a kiadványról a múzeum.
A Csíkszék az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején című, műfaját és tartalmát tekintve egyaránt hiánypótló kiadványt Pál-Antal Sándor rendezte sajtó alá.
„Érdekfeszítő olvasmány azok számára is, akik kíváncsiak a magyar nyelv 19. század derekára jellemző állapotára, a korabeli nyelvjárásra és helyesírási gyakorlatra. A forráskiadvány, jellegéből adódó stilisztikai szikársága ellenére egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek. A leveleket, kiáltványokat, rendeleteket olvasva kirajzolódik előttünk a szabadságharc korának csíkszéki politikai hangulata, társadalmi struktúrája, a fontos közéleti kérdések, valamint a ma embere számára ismerős család- és helynevek bukkannak fel. Betekintést nyerünk a madéfalvi vészt követően megszervezett határőrezredek életébe, az előttük felmerülő sorskérdések világába” – közölte a könyvről az intézmény.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!