Június közepén tették le az új, európai normáknak megfelelő tej és tejtermékek árusítását szolgáló épület alapjait. A gyergyószentmiklósi városvezetés akkor úgy nyilatkozott, hogy két hét alatt de legkésőbb augusztus elsejére elkészül a zöldségpiac új sajtháza. Ez az elképzelés korántsem vált be, a létesítményt december ötödikén, a városnapok keretében fogják majd átadni.
2009. november 04., 18:462009. november 04., 18:46
A régi “sajtos” már igen leromlott állapotban volt, nemhogy az Úniós feltételeknek, de a régi romániai normáknak sem volt már megfelelő. Az Állategészségügyi Igazgatóság többször is jelezte, bezáratja az épületet, ha nem korszerüsítik. A faburkolatú építményen végzett vizsgálatok után kiderült, nem érdemes a feljavításába pénzt fektetni, az arra fordítandó összegből egy teljesen új csarnokot építenek fel. Az eredetileg július, de legrosszabb esetben is augusztus elejére tervezett üzembehelyezés igencsak megcsúszott, több hónapos tolódással december eleji dátumon adják majd át az árusoknak, vásárlóknak. A félkész épületnél több hónapra leálltak a munkálatok, azért mert a nyílászárók elkészítésével megbízott cég egyéb elfoglaltságai miatt nem gyártotta le az ajtókat, ablakokat. Ezek nélkül pedig a belső építészeti munkáknak felesleges is lett volna nekifogni - állítják az építkezést kivitelező polgármesteri hivatal mellékgazdaságának illetékesei. Az ajtó-ablak helyzet megoldódott, a munkálatok most már folyamatosak az épületben, a piacgondnokság és a mellékgazdaság emberei a falak szigetelése után ma a burkolatot szegelték a falakra, a mennyezetre. A 100 négyzetméternyi elárusítóhelyiség mellé férfi, női öltözőket, mellékhelyiségeket, zuhanyzót is kialakítanak, az egészségügyi felszerelések a helyiségek csempézése után kerülnek végleges helyükre. A csarnokot új bútorzattal látják el, vitrinek, munkalapos asztalok kerülnek majd az épületbe. A külső világításra is nagyobb hangsúlyt fektetnek; mozgásérzékelő lámpákkal szerelik fel az épületet, így próbálják megvédeni azt az éjszakai váratlan látogatóktól. A csarnokot a Szent Miklós napok alkalmával, december 5-én adják át.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).