
A csütörtöki első földrengés rajza
Fotó: Országos Földfizikai Intézet
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóan Buzău megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
2025. május 29., 09:232025. május 29., 09:23
Az első szeizmikus mozgás 3 óra 8 perckor történt, 125,8 kilométer mélyen, és a Richter-skála szerinti erőssége 3-as volt. A második földrengés 3 óra 45 perckor következett be, 144,4 kilométer mélyen, és 3,4-es erősségű volt – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet tájékoztatására hivatkozva.
Május folyamán 18 földrengés volt Romániában, erősségük a Richter-skála szerint 2 és 4,4 között váltakozott. A legnagyobb idei földrengéseket (4,4-es erősségűeket) február 13-án jegyezték Buzău megyében és május 11-én Vrancea megyében.
A múlt év legnagyobb, 5,4-es erősségű romániai földrengése szeptember 16-án következett be Buzău megyében.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
Halálos gázolás történt a Maros megyei Erdőlibánfalva községben péntek este: egy 63 éves sofőr elütött egy 82 éves nőt, aki szabálytalan helyen próbált átkelni az úttesten.
Jelentős lehűlést hozott az országot hétvégén elérő hideg légtömeg: míg pénteken még nyárias, 30 Celsius-fok fölötti meleget mértek Székelyföldön, szombatra 8–10 fokot hűlt a levegő, de olyan település is van, ahol megfeleződött a hőmérséklet.
Nagyszabású rendőrségi és csendőrségi akciót hajtottak végre Hargita megyében a hatóságok pénteken. 117 személyt igazoltattak és 17 gépjárművet vizsgáltak át, a feltárt szabálysértésekért pedig 13 bírságot szabtak ki több mint 25 600 lej értékben.
Húsz néptánccsoport, több mint négyszáz táncos, és egy olyan előadás, amelyhez méltó színpadot is kellett építeni: 30. kiadásához érkezett a Botorka Néptáncfesztivál. Az eseménysorozat pénteki gálaműsora minden korábbi produkciót felülmúlt.
A Doicești-re tervezett kisméretű moduláris atomreaktorok (SMR) erőmű költségbecslése 2025 decemberében 6,5 milliárd dollár volt, mintegy 3,8 milliárd dollárral több az eredeti becslésnél – derül ki a miniszterelnök ellenőrző testületének jelentéséből.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint viharos időjárás várható a hét végén: a zivatarok szombaton Románia keleti felét érintik, majd vasárnap estig délkeletre, helyenként pedig a középső és déli térségekre is kiterjednek.
szóljon hozzá!