Hirdetés
Hirdetés

Két év hercehurca egyetlen sértett fél nélkül?

Tamási Zsolt, a katolikus gimnázium igazgatója és védőügyvédje, Gogolák Csongor •  Fotó: Haáz Vince

Tamási Zsolt, a katolikus gimnázium igazgatója és védőügyvédje, Gogolák Csongor

Fotó: Haáz Vince

Annak ellenére, hogy minisztériumi szinten idén új katolikus iskolát alapítottak Marosvásárhelyen, illetve Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő ellen nem emeltek vádat, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) még mindig nem zárta le a 2016 novemberében elkezdett vizsgálatát. Vád tehát nincs, de Tamásit is és Someșant, illetve a szülőket beidézték péntek délelőtt a marosvásárhelyi törvényszékre. A szülők különben már a tavaly decemberi tárgyaláson kifejtették, hogy nem tartják magukat megkárosítva.

Antal Erika

2018. október 13., 15:052018. október 13., 15:05

Amennyiben kiderül, hogy a DNA tévedett, illetve a nyomozást nem a törvénynek megfelelően indította és végezte, akkor azt a katolikus iskolát, amely létesítésének törvénytelenségét próbálták bizonyítani, vissza kellene állítani – magyarázta Zsigmond Imola szülő a pénteki tárgyalást követően. Természetesen ez nonszensz, hiszen idén ősszel megalakult az új katolikus gimnázium.

Hiányzik a sértett fél

A törvényszéken névsorolvasással indult a nap, a tárgyalóterembe alig fért be az összes megjelent szülő, pedig nem is volt ott mind a 445, akiket beidéztek mint a kiskorú gyermekek törvényes képviselői. Sokan állva követték a védőügyvédek, az ügyész, illetve a bíró beszélgetését, vitáját, egy-egy törvénycikk ismertetését. Érdeklődésünkre többen is elmondták,

nagy meglepetéssel vették kézhez az idézést, hiszen tavaly decemberben hasonló módon megjelentek a törvényszéken, és egyenként nyilatkozták, nem tartják magukat károsultaknak, ahogy azt az ügyész állította.

A szülők egyike a bíró tudomására hozta ezt, hangsúlyozva, hogy a tavalyi nyilatkozatukat ezek szerint a bíróság semmibe vette, ha megint becitált 445 embert.

Már a nyomozás elején hibázott a DNA?

Ha lejárt a nyomozás és megszületett a vádirat, illetve a vádemelés, a bírónak ellenőriznie kell, hogy megfelel-e minden a törvény előírásainak, hogy a nyomozás alatt bizonyos nyomozati cselekmények törvényesen voltak-e elvégezve. De már a korábbi, a 2017. decemberi tárgyaláson megállapította a bíró, mindkét szempontból problémák vannak, és felszólította a DNA-t, hogy konkretizálja, kik a sértett felek, személyenként ki milyen szempontból érintett, pontosan milyen kárt szenvedett. De nem hallgatták ki a sértett feleket sem, vagyis a gyermekeket.

Senkit nem hallgattak ki sértett félként

Gogolák Csongor, Tamási Zsolt ügyvédje elmondta, a 14 éven aluli diákoknak csak a törvényes képviselője hallgatható ki, ha pedig a diák 14 évnél idősebb, akkor a törvényes képviselőjének a jelenlétében hallgatható ki, illetve ha betöltötte a 18 évet, akkor ki lehet hallgatni. Csakhogy ők mint sértett fél nem voltak kihallgatva, a szülők közül is egy személyt hallgattak ki, de nem mint a sértett fél képviselőjét, hanem mint tanút.

Idézet
Ha a sértett felek nem voltak kihallgatva, akkor mi nem tudtunk nekik kérdéseket feltenni a tárgyaláson

– magyarázta az ügyvéd a vád hiányosságait.

A bíró tudatta, a Someșan és Tamási elleni eljárást ügyészi határozat alapján indították el. Ám ebben is azonosítani kellett volna a sértett feleket, mi több, azt követően ki kellett volna őket hallgatni azzal a kötelezettséggel, hogy a védelem és a vádlottak is jelen legyenek, hogy kérdéseket fogalmazhassanak meg és tehessenek fel, de ez nem történt meg. Ezért a bíró azt a döntést hozta decemberben, hogy kötelezi az ügyészséget, egészítse ki a vádiratot, illetve megsemmisíti az egész nyomozás elrendelését kimondó ügyészi rendeletet.

Ezt a határozatot kiküldte az ügyészségnek, amelynek válaszolnia kellett. De az ügyészség csak részlegesen teljesítette a bírói felszólítást, véli Gogolák Csongor, aki arra is rámutatott, hogy az ügyészség, ha akarná sem tudná két évvel a nyomozás elindítása után helyrehozni a korábbi tévedéseit, vagyis a nyomozást elindító irat törvénytelen volt.

Hirdetés

„2016. november 3-án indították az eljárást, azóta 30 kötetnyi anyag gyűlt össze, és a bíró azt mondja, az eleje törvénytelen volt, amit lehetetlen most korrigálni. Ezért a törvény szerint, mivel a sértett felek nem voltak leírva, minden, ami utána történt, csak úgy hozható helyre, ha az ügyész kiegészíti az iratcsomót, de azt nem tette meg” – magyarázta az ügyvéd.

A pénteki tárgyaláson a védelem azt kérte, hogy az egész ügyet dobják vissza, a nyomozás ugyanis olyan, hogy nem tudni, kiket milyen károk értek. Erről fog dönteni a bíróság, és azt követően lehet elkezdeni az érdemi tárgyalást, hogy volt bűncselekmény, vagy sem.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez
2026. június 13., szombat

Ilyen amikor egy youtuber mozifilmet rendez

Hirdetés
2026. június 13., szombat

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve

Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.

Székelyföldet is nevesíti a Tomac-kormány reformterve
2026. június 13., szombat

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt

Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.

Országszerte több mint ezer házkutatást tartottak és 535 személyt állítottak elő, mindössze öt nap alatt
2026. június 13., szombat

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz élére
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
Hirdetés