Csíkszereda: kerteket, udvarokat lep el a víz a Baromtér utcában

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A csíkszeredai Baromtér utca lakóinak életét esőzések idején a nem megfelelő csatornázás miatt felgyűlő víz keseríti meg immár hosszú ideje. Megfelelő vízelvezetéssel elejét lehetne venni ennek a helyzetnek – állítják.

Kovács Attila

2010. július 13., 14:482010. július 13., 14:48

2010. július 13., 15:022010. július 13., 15:02

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A Baromtér utcában, amely a vasútállomással szemben, a síneken túl található, egy nem megfelelően működő lefolyórendszer okozza a problémákat. A vasút mellett a föld alatt levezetett patak csatornája megszűkül a Baromtér és a Fürdő utca kereszteződésénél, emiatt az ott található aknából a felszínre tör a megnövekedett víztömeg – magyarázták a lakók. Ez történt legutóbb is, amikor sikerült annyit elérni, hogy az akna fedelét levették, és a kiáramló víz a vasúti aluljáró felé vezető út mentén, a sáncban tudott lefolyni az ott található lefolyóhoz. Az igazi bajt azonban nem ez okozza – hanem egy másik csatorna, amely az udvarok, kertek mögött található ipari létesítmények, csarnokok irányából kellene szállítsa a vizet a már említett csatornába szorított patakba.

Ha sok eső esik és megnő a vízhozam, a patak visszanyomja az esővizet, ez pedig az egyik kertben található aknából kijut a felszínre, elöntve kerteket, udvarokat. Volt olyan, néhány évvel ezelőtt, hogy egy méteres víz volt a kertben, és a házat is veszélyeztette – tudtuk meg az egyik lakótól. Az emberek elmondták, köszönik azt a segítséget, amit az Autotransport Rt., a Harvíz Rt. és a polgármesteri hivatal nyújtott mostanig a helyzet kezeléséhez, viszont a megoldáshoz ennél több kellene. Szerintük a helyenként leiszapolódott, eldugult csatorna kitisztítása, az aknák megemelése segítene, illetve az is, ha a vasút mellett húzódó csatornát a Baromtér és a Fürdő utcák kereszteződésétől a vasúti aluljáróig megfelelő átmérőjűre cserélnék, hogy el tudja vezetni a vizet.

Kamerával ellenőriznék a vezetékeket

A polgármesteri hivatal ismeri a Baromtér utcai problémát – jelezte érdeklődésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szerint a legfontosabb meghatározni, hogy hol és mi okozza a lerakódásokat, dugulásokat, hol vannak akadályok a vezetékekben. Ehhez viszont már nem a vezetékek kiásása a megoldás, hanem a különböző vezetékek kamerával történő ellenőrzése.

\"Ilyen berendezést már megtekintettünk működés közben, a bérlése nagyon költséges, ezért a város számára az a megoldás, ha vásárol egyet. Annál is inkább, mert több más helyszínen is akadnak hasonló gondok, ahol nehéz beazonosítani, mi okozza a vezetékek dugulását\" – mondta Szőke Domokos. Az alpolgármester szerint az idén a beruházások közé nem lehetett bevenni egy ilyen berendezés vásárlását, de jövő évben valószínűleg sor kerül erre. Akkor pedig ásások nélkül lehet azonosítani a vezetékekben levő akadályokat, és megfelelő mosó-és szippantó járművel elhárítani ezeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításáról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításáról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen