
Fotó: Kelemen Hunor/Facebook
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn közölte, hogy a Cotroceni-palotában tartott délelőtti egyeztetéseken „tűzszüneti” kormány megalakítására tett javaslatot, figyelembe véve, hogy lehetetlen jelenleg egy „kényelmes parlamenti többség” létrehozása.
2026. július 13., 20:082026. július 13., 20:08
A Digi24-nek nyilatkozva Kelemen úgy fogalmazott, hogy az államelnökkel lezajlott konzultációkon nyugodt, „zen hangulat uralkodott”.
A találkozó első felében a rendkívüli parlamenti ülésszakon elfogadandó, az országos helyreállítási tervvel (PNRR) és a SAFE hitelprogrammal kapcsolatos törvénytervezetekről beszéltek, majd áttértek a politikai helyzetre, és Kelemen elmondása szerint mindenki nyugodtan érvelt.
Az államelnök is türelmes volt, mediátorként viselkedett, de sajnos nem jutottak megoldásra – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.
– mondta Kelemen.
Hozzátette, azt javasolta politikustársainak, hogy próbáljanak meg lépésről lépésre haladni, gondolkodjanak egymást követő kisebbségi kormányokban. Első lépésként egy úgynevezett „tűzszüneti” kormány megalakítását javasolta, „nem szó szerinti hadászati értelemben, hanem politikai értelemben”.
Véleménye szerint ez segítené a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjait, hogy félretegyék a kongresszusokon és pártvezetői testületekben hozott, a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kapcsolatos döntéseiket. Ennek következtében
Ezt követően visszatérhetnek a politikai versenyhez és kisebbségi kormányokkal folytathatjuk. 2028-ban egy technokrata kormányt is ki lehetne nevezni, amely előkészíti és megszervezi a parlamenti választásokat is - magyarázta Kelemen.
Meglátásában a jelenlegi patthelyzetben nem fognak egy olyan megoldást találni, amely 2028-ig kényelmes parlamenti többséget, működő kormányt biztosít.
Az RMDSZ-es politikus szerint a „tűzszüneti” kormány megoldást jelenthet a jövő évi költségvetés elfogadásáig. Hozzátette, hogy az államelnök nem kommentálta javaslatát, de valószínűleg számára is elfogadható ez a verzió.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
2 hozzászólás