Hirdetés
Hirdetés

Kedden választhatják meg Magyarország új köztársasági elnökét

•  Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Fotó: Bruzák Noémi/MTI

A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg az új köztársasági elnököt.

Székelyhon

2026. augusztus 05., 20:582026. augusztus 05., 20:58

2026. augusztus 05., 20:592026. augusztus 05., 20:59

A parlament honlapjára felkerült szerdai dokumentumban Bujdosó Andrea frakcióvezető azt írta, kezdeményezik, hogy

az Országgyűlés augusztus 10-11-ei rendkívüli ülésének napirendi javaslata egészüljön ki a köztársasági elnök megválasztásával.

A Tisza-frakció nevében egyben javasolták azt is, hogy

az államfőválasztás időpontja augusztus 11-e, kedd legyen

– ismerteti az MTI.

Az alaptörvény 17. módosításával Sulyok Tamás volt államfő mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt, jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el.

Hirdetés

A parlamentnek harminc napon belül kell új köztársasági elnököt választania. A kezdeményezést a Tisza-frakció éppen azzal indokolta, hogy

az államfőt az alaptörvényben meghatározott határidőn belül tudják megválasztani.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök választását az Országgyűlés elnöke tűzi ki, jelen esetben az elnököt helyettesítő Hallerné Nagy Anikó alelnök. A jelöléshez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges, és a jelölést az Országgyűlés elnökéhez a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani.

Hivatalos jelölés még nem érkezett a posztra, ugyanakkor

  • július 19-én a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben azt javasolták, hogy Polgár Judit sakkozót kérjék fel államfőnek.

  • Magyar Péter miniszterelnök még aznap a Facebook-oldalán kiemelte, megtiszteltetésnek érezné, ha Polgár Judit elvállalná a felkérést,

  • ő azonban egy nappal később bejelentette, hogy nem vállalja a köztársasági elnöki pozíciót.

A miniszterelnök az ezt követő időszakban Ruff Bálint, Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában találkozott Fülöp Botond ügyvéddel – aki Vidéki Prókátor néven hívta fel a sajtó figyelmét a kegyelmi ügyre 2024-ben –, majd Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral beszélgetett „a nemzet sorskérdéseiről”, legutóbb pedig – szerdán – Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével találkozott.

A Mi Hazánk július végén azt közölte, hogy Tóth Máté energiajogászt javasolják a köztársasági elnöki tisztségre.

Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg

az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával.

Ha az első szavazás eredménytelen, akkor a második szavazás során a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre lehet szavazni, és nincs szükség kétharmados többségre. Ha a második szavazás is eredménytelen, akkor ismételt jelölés alapján új választást kell tartani.

A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba, ezt megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.

Magyar Péter miniszterelnök korábban arról is beszélt, hogy szeptembertől elindul egy átfogó alkotmányozási folyamat, így

augusztusban átmeneti időre választanak köztársasági elnököt az új alkotmány elfogadásáig, amelyet népszavazás fog megerősíteni.

Azt is jelezte, hogy az alkotmányozási folyamat során kikérik az emberek véleményét, és lehetőség lesz változtatni a köztársasági elnök megválasztásának szabályain is.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyanok térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyanok térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Bukaresti gazdatüntetés: a kormány és az államfő is elítélte az erőszakos cselekményeket

A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.

Bukaresti gazdatüntetés: a kormány és az államfő is elítélte az erőszakos cselekményeket
2026. szeptember 15., kedd

Újra kötelezővé tennék az iskolai egyenruhát

Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Újra kötelezővé tennék az iskolai egyenruhát
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Nem a tanintézményekben biztosított élelemmel van a gond, hanem az iskolák körül kapható ételekkel

Korábban gyakoriak voltak a problémák a tej–kifli programos termékek minőségével, de ez már nem jellemző. Manapság a fő gondot az iskolák környékén kapható egészségtelen ételek jelentik – véli az élelmiszer-biztonsági hatóság Hargita megyei vezetője.

Nem a tanintézményekben biztosított élelemmel van a gond, hanem az iskolák körül kapható ételekkel
2026. szeptember 15., kedd

Elfajult a gazdák bukaresti tüntetése, könnygázspray-t vetettek be a csendőrök

A demonstráció kedd délelőtt elfajult: a hatóságok szerint a résztvevők áttörték a csendőrsorfalat, többen dulakodtak a rendfenntartókkal, akik könnygázspray-t vetettek be.

Elfajult a gazdák bukaresti tüntetése, könnygázspray-t vetettek be a csendőrök
2026. szeptember 15., kedd

Új időpontot közöltek a gázolaj jövedéki adójának csökkentésével kapcsolatban

A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését – közölte kedden a tárca.

Új időpontot közöltek a gázolaj jövedéki adójának csökkentésével kapcsolatban
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Korlátozzák, hány ügyet kaphat egy bíró egy nap alatt

Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábláknál egyaránt alkalmazzák.

Korlátozzák, hány ügyet kaphat egy bíró egy nap alatt
2026. szeptember 15., kedd

Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők

A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak kedden.

Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők
Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők
2026. szeptember 15., kedd

Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők

2026. szeptember 15., kedd

Több légi célpont jelent meg a román határ közelében, felszálltak az F–16-osok

Több légi célpontot észlelt a hadsereg radarrendszere kedd hajnalban Ukrajna területén, a román határ közelében – közölte a védelmi minisztérium.

Több légi célpont jelent meg a román határ közelében, felszálltak az F–16-osok
Hirdetés