
Hévíziek és más településekről érkezők ünnepeltek közösen az új kápolna felszentelésén
Fotó: Pethő Melánia
Egy nagy terv második állomását tudhatja valóra váltottnak a maroshévízi református közösség – kápolnát építettek abban a temetőben, amelyben már rendbe hozták az első világháborús hősök nyughelyeit, és amelyet további térrendezési munkálatokkal kívánnak gondozottabbá tenni. A szentélyt a hévízi magyar közösség megmaradása, élni akarása jelképének nevezte a helyi lelkipásztor a vasárnap tartott szentelő ünnepségen.
2017. szeptember 19., 14:112017. szeptember 19., 14:11
Reformátusok, római katolikusok és ortodoxok részvételével zajlott a vasárnapi kápolnaszentelés Maroshévízen, a felszólalók is az ökuménia jegyében fogalmazták meg gondolataikat.
„A ravatalozóban nincsen és nem is lehet felekezetre vagy nemzetiségre való tekintet, mert az Úristen előtt egyenlőek vagyunk. Éppen ezért az, hogy református temető és református kápolna, annyit jelent, hogy a református egyháznak fáj a feje azért, hogy felépítse, hogy rendben tartsa, hogy működtesse a létesítményt. Viszont
– fogalmazott Kis Barticel Krisztián, helyi református lelkipásztor. Ugyanakkor azt is kiemelte, az új kápolna a maroshévízi magyarság megmaradásának és élni akarásának a jelképe.
A tervezőnek köszönhetően a kápolna több mint egy épület, ez egy műalkotás. A kivitelező cégnek köszönhetően egy kiváló minőségű létesítmény, és a jövendő számára egy olyan tartós épület, ami arról beszél, hogy Istennel van nekünk jövőnk. Nem a változásnak és nem a mulandóságnak, hanem az örökkévalóságnak akarunk építeni és emléket állítani.
– jelentette ki.
Fotó: Pethő Melánia
Bende Sándor parlamenti képviselő a maroshévízi református egyházkerület gondnokaként kifejtette, az új létesítmény egy nagyobb terv egyik megvalósítása.
„Az a szándékunk, hogy a temető kerüljön olyan állapotba, amelyet az őseink, a hőseink megérdemelnek” – fogalmazott Bende. Hozzátette, a kápolna felépítésével a hely alkalmassá vált a nemzeti megemlékezések megtartására is.
– mondta.
A kápolnát a Görgényi Református Egyházmegye esperese szentelte fel. Szász Attila szerint
„Példás az az összefogás, amellyel ez a kicsi református közösség és azok, akik csatlakoztak hozzájuk, létrehozták ezt a csodálatos építményt. A Jóistennek adok hálát, hogy megépülhetett ez a kápolna, ugyanakkor a maroshévízieknek mondok köszönetet helytállásukért, imádságukért, hitükért és élni akarásukért” – fogalmazott az esperes.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
szóljon hozzá!