
Kamionba hajtott hétfő hajnalban egy vonat Málnásnál. A gépkocsi vezetője áthajtott járművel a vasúton, de a jeges úttesten visszacsúszott a sínekre, a vasúti szerelvény már nem tudott megállni.
2012. január 30., 10:222012. január 30., 10:22
2012. február 08., 13:312012. február 08., 13:31
„A sofőr több próbálkozás után sem tudott felmenni a kamionnal a kisebb emelkedőn, mindannyiszor visszacsúszott a sínekre. Közben érkezett a 1648-as, Beszterce–Bukarest gyorsvonat. A kamion sofőrje kiugrott a vezetőfülkéből, a mozdony több méteren át tolta maga előtt a járművet” – tudtuk meg Buzsi Andreától, a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivőjétől.
A vonatban több mint 50 személy utazott, senki nem sérült meg. A közlekedés négy óra elteltével, 9 óra körül indult újra. A várakozást megunva egy személy leszállt a vonatból és taxival távozott, a többség azonban a fűtött szerelvényben várta a továbbindulást. A baleset miatt négy, Csíkszereda és Brassó között közlekedő személyvonat 30–180 percet késett.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!