Hirdetés
Hirdetés

Kalákanapot szerveznek Máréfalván

András Lóránd és Bíró Barna Botond •  Fotó: Pál Árpád

András Lóránd és Bíró Barna Botond

Fotó: Pál Árpád

Kalákát rendez szombaton a Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, amelyen templom, valamint a temető rendbetételében segédkeznek. A rendhagyó falunaphoz az esti bográcsozás és a jó muzsika is hozzátartozik.

Fülöp-Székely Botond

2017. augusztus 11., 13:302017. augusztus 11., 13:30

2017. augusztus 11., 13:312017. augusztus 11., 13:31

A Máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület 2009 óta folytat kulturális, fiataloknak szóló, környezetvédelmi és egyéb közösségi tevékenységeket, erről szól a most szombatra szervezett kaláka is,

amelyre építve négy éve egy megszokottól eltérő falunapot hoztak létre

Hirdetés

– fejtette ki András Loránd, a szervezet alelnöke. Rámutatott, a kaláka rendszerint a közterületek megtakarításáról szól, ezenkívül pedig minden évben egy nagyobb volumenű munkát is elvégeznek. Volt, hogy az egyesület székházának pincéjét hozták rendbe, vagy éppen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány önkéntesházát tatarozták, idén pedig

az egyházhoz köthető munkálatokat terveznek, egyebek mellett a templomnál és a temetőben szükséges kisebb-nagyobb felújításokat oldanák meg.

A munkát ünnepléssel zárják, vagyis bográcsozást szerveznek estére, valamint zenészeket is hívnak.

Idézet
A település minden tagját szeretnénk megszólítani, hogy vegyenek részt a közmunkában, minden családot képviseljen legalább egy személy

– magyarázta András. Hozzátette, a munka szombaton reggel nyolc órakor kezdődik.

Falunap másként. Közösségi munkával kezdődik a szombati ünnep. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Falunap másként. Közösségi munkával kezdődik a szombati ünnep. Archív

Fotó: Barabás Ákos

Egyébként az udvarhelyszéki RMDSZ tagjai is csatlakoznak a közmunkához Együtt-Tesz kaláka elnevezésű akciójuk részeként. Bíró Barna Botond, a széki szervezet ügyvezető elnökének elmondása szerint

a közmunka nevelő hatása és közösségkovácsoló ereje miatt döntöttek úgy, hogy elmennek segíteni Máréfalvára.

Az akcióban más települések lakói is részt vehetnek, ebbéli szándékukat a 0727-866 350-es telefonszámon, illetve a széki RMDSZ vagy az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) Facebook-oldalán jelezhetik. Szombaton reggel nyolc órakor az UIET székhelyétől indulnak autók a helyszínre.

Tanulásösztönzés
Az iskolakezdéssel párhuzamosan tanulást és közösségi életben való részvételt ösztönző programot szeretne indítani az egyesület – fejtette ki András Loránd. Ennek lényege, hogy a gyerekek például jó jegyekért, templomba járásért, másokon való segítésért jutalompontokat kapnak, amelyeket a jövő nyári gyermeklakodalmon levásárolhatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
Hirdetés