Hirdetés
Hirdetés

Kalákában újult meg a csomafalvi óvoda udvara

Fűszernövények helyét alakítják •  Fotó: Tamás Gyopár

Fűszernövények helyét alakítják

Fotó: Tamás Gyopár

Kalákáztak szombaton a gyergyócsomafalvi felső óvodában. A 35 gyermek tanodájának udvarán szülők, családok, óvónők dolgoztak. A tervek szerint nemcsak óvodások játszanak majd ott, hanem kisebbek is, ugyanis nemsokára bölcsődének alakítják ki az épület egyik szárnyát.

Tamás Gyopár

2017. május 06., 15:532017. május 06., 15:53

Nemcsak mesében él a csomafalvi híres kaláka, szombaton is szerveztek, és akikre számítottak, el is jöttek –

kétkezi munkával vagy anyaggal járultak hozzá a közmunkához.

Hirdetés

Több zsáknyi pillepalack felhasználásával alakították ki a virág formájú ágyást a szülők, melynek közepébe virágpalánták, szirmaiba pedig fűszernövények kerülnek. Homokkal töltötték meg a flakonokat, majd sorba rakták szirmokat képezve, kis kerítést alakítva ki. Amint Márton Magdolna óvónő elmondta, a gyermekekkel közösen ültetik be az ágyásokat mentával, citromfűvel, snidlinggel, bazsalikommal, tárkonnyal, sőt még epernek is fenntartanak egy részt. A kicsikkel fogják babusgatni, gyomlálni a kertecskét, a vakációban pedig a pedagógusok gondozzák a virágokat, haszonnövényeket, de a szülők is vállalták, hogy besegítenek. Nem egynaposra tervezték a kalákát, ugyanis a szülőkkel délutánonként még dolgozni fognak az udvaron.

Zöldséget ültetnek a traktorgumiba •  Fotó: Tamás Gyopár Galéria

Zöldséget ültetnek a traktorgumiba

Fotó: Tamás Gyopár

A pillepalackok mellett „továbbszolgálnak” kisebb-nagyobb gumiabroncsok is az óvoda udvarán. A szülők által odaszállított használt autógumikból libikókát, mászókát alakítanak ki, a nagy traktorgumikból pedig zöldségágyás lesz. Cukkini, tök, káposzta terem majd a kicsik kertjében. S ha már egybegyűlt az összetartó szülők nagy része, a három évvel ezelőtt, szintén kalákában készített fa játszóelemeket is tatarozták. Került alapanyag is, hiszen e közmunkát segítette a helyi közbirtokosság.

Bölcsőde és új óvoda is lesz

Bölcsődét alakítanak ki az óvoda épületének üres szárnyában, és nemsokára új óvoda is épül a faluban. „A bölcsőde létesítésére már korábban megfogalmazódott az igény. 1909-ben adták át a jelenlegi óvoda épületét, amikor Újfalutól különvált Csomafalva, és önálló község lett. Az épület egyik szárnya üres, itt szeretnénk a bölcsődét kialakítani” – tudatta Márton László Szilárd, Csomafalva polgármestere, aki szintén részt vett szülőként a kalákában. Az új óvoda építése kapcsán elmondta, hogy „a szászfalvi részen kötelező módon óvodát kell építenünk. Az iskolák felújításakor vállaltuk, hogy az előírásokat betartva az épületében nem fog működni óvoda. Jelenleg a Faiskolában van két óvodai csoport, viszont hosszú távon nem maradhatnak ott.” A Szilágyi-iskola mellett vásárolta meg az önkormányzat a telket, a kiviteli terven dolgoznak, és az elképzelés szerint kormányprogramból valósítják meg. A két csoportnak és egy díszteremnek helyet adó épületet a következő tanévre felépítenék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
2026. június 29., hétfő

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök

Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök
2026. június 29., hétfő

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó

A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó
2026. június 29., hétfő

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Hirdetés