
A medencék alatti talaj tömörítésén dolgozik a kivitelező
Fotó: Beliczay László
Két medencés, multifunkcionális sportpályával ellátott édesvizű strand építésébe kezdtek tavaly Korond Árcsó nevű részén. A gazdasági épületek falai már állnak, jelenleg a medencék kialakításán dolgozik a kivitelező.
2021. augusztus 14., 13:042021. augusztus 14., 13:04
A helyi szakközépiskolával összefogva pályázott sikeresen 5,3 millió lejért a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) a korondi önkormányzat, amely ebből az összegből tavaly el is kezdte egy édesvizű strand kialakítását Árcsón.
A beruházás részeként egy 27×13×1,5 méteres úszómedence fog megépülni a felnőtteknek, illetve egy a gyerekeknek szánt 15×9×0,8 méteres. Ezeket édesvízzel töltik majd fel.
A munka, ha az időszakra jellemző szabadságolások miatt a tervezettnél lassabb ütemben is, de halad. Már állnak az említett épületek falai, valamint be is fedték azokat. Az úszómedencéket kiásták, éppen az alattuk lévő talaj tömörítésével dolgozik a kivitelező. Egyébként hátráltatta a megvalósítást, hogy utóbbit korábban nem végezte el megfelelően a megbízott építkező cég, ezért kétszer is újra kellett kezdeni a munkát.
Fotó: Beliczay László
„Nem akarjuk, hogy a későbbiekben problémák legyenek, ezért minőségi munkát kell végezni” – jelentette ki Katona Mihály polgármester. Rámutatott,
Az építkezési céggel megkötött szerződés alapján jövő nyárig be kell fejezni a kivitelezést.
Fotó: Beliczay László
A községvezető korábban is hangsúlyozta, hogy a projekttel nem csak a turistáknak, illetve a helyieknek szeretnének kedvezni, hanem az iskolai oktatás minősége is javulna, hiszen kihelyezett órákat lehet majd tartani a helyszínen.
A tervek eleve úgy lettek elkészítve, hogy a későbbiekben legyen lehetőség az említett fejlesztésre – jegyezte meg a tisztségviselő.
Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.
Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.
Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
szóljon hozzá!