
Három nap alatt több mint hatszáz gépkocsivezetőt ellenőriztek a Hargita megyei közlekedésrendészek, elsősorban azt próbálva kiszűrni, hogy a volán mögött ülők fogyasztottak-e, vagy sem alkoholt, esetleg kábítószert.
2010. február 08., 15:032010. február 08., 15:03
2010. február 08., 16:232010. február 08., 16:23
A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a hétvégén nagyarányú ellenőrzések voltak Hargita megyében és a 626, alkoholtesztnek alávetett sofőr közül egyet találtak ittas állapotban. Emellett egyéb kihágásokat is észleltek az egyenruhások, ugyanis 344 alkalommal büntettek, közel ötvenezer lej értékben.
A közlekedésrendészek pénteken, szombaton és vasárnap 12 jogosítványt függesztettek fel, illetve 31 jármű forgalmi engedélyét foglalták le. Mivel az elmúlt esztendőben több közlekedési balesetnek is a figyelmetlen gyalogosok voltak az áldozatai, a Hargita megyei közlekedésrendészet munkatársai óvatosságra intik úgy a gyalogosokat, mint a gépkocsivezetőket.
A hétvégén egyébként Csíkszeredában, a Nagyrét utcában a gyalogátjárón sodort el egy gépkocsi egy tíz éves kislányt.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!