
Közel három év után folytatják a munkát. Hosszúra nyúlt beruházás
Fotó: Ferencz Csaba/Facebook
Közel három éve, hogy röviddel a kezdés után leállt a Csíkdelnét Csíkpálfalvával és Csomortánnal összekötő megyei út felújítása. Most új kivitelező cég folytatja a munkát, jövőben be is fejezik.
2017. augusztus 13., 11:502017. augusztus 13., 11:50
Az újraalapozást kezdték el Csíkdelnén a 123E jelzésű megyei úton, amely összeköti a települést Csíkpálfalvával, és Csomortánnal. Az újraalapozáshoz ötven centiméteres mélységig kell leásni, hogy a módosított terveknek megfelelő szintre kerüljön az úttest. A Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálatának tájékoztatása szerint amennyiben az időjárási viszonyok ezt megengedik, idén aszfaltréteg is készülhet.
– jelentette ki a munkálat elkezdésekor Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.
Hosszú szünet után folytatják az út felújítását, amelyet 2014 novemberében már egyszer elkezdtek, de rövidesen leállították a lakossági észrevételek nyomán.
A megrendelő megyei önkormányzat által kért tervmódosítások a következő évben sem készültek el, 2016-ban szerződésbontás következett a kivitelezővel, egy Ploieşti-i céggel, amely emiatt perelt, de a törvényszék a megyei tanácsnak adott igazat.
Fotó: Ferencz Csaba/Facebook
A kiviteli terv új változata a vízelvezetés jobb megoldását biztosítja, valamint bizonyos szakaszokon a karbantartási munkálatok nyomán kialakult útmagasság megtartását.
Az új közbeszerzési eljárás nyomán a csíkszeredai ING Service Kft. kapott megbízást a felújítás elvégzésére, a szerződés értéke 5 millió 235 000 lej áfával együtt. A kivitelezési idő 12 hónap, a szavatossági idő pedig 5 év. Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből és kormányzati forrásból finanszírozza a felújítást.
Fotó: Ferencz Csaba/Facebook
Megbeszélés Hargitafürdőn
Miután a Hargitafürdőre vezető 138A jelzésű megyei út felújításának tervezésére szerződést írtak alá, a megyei önkormányzat illetékesei múlt héten a hargitafürdői lakosokkal egyeztettek a tervezett munkálatokról. A tervezővel történt előzetes megbeszélések alapján az úttest betonelemeit összetörve felhasználnák az út alapozásához, így az út szintje 25 centiméterrel emelkedik majd jelenlegihez képest. A 6,6 kilométer hosszúságú útból 5,25 kilométer tartozik Hargita Megye Tanácsa ügykezelésébe, ezt a szakaszt újítják fel. A munkálatok során a bekötőutak és a kapubejáratok aszfaltozását, átereszek építését, cseréjét is elvégzik, ahol ez szükséges. Várhatóan novemberben a kiviteli tervek elkészülnek – tájékoztatott a megyei tanács sajtószolgálata.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
szóljon hozzá!