Hirdetés
Hirdetés

Iskola, ahol jó szemmel nézik a kerékpárral érkezőket, és ahová még be sem szabad vinni a járgányt

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A gyerek gondolkodása mellett a szülők mentalitása is változik – fogalmazták meg az Oszkár, a közlekedési kígyó elnevezésű, kéthetes akció keddi értékelőjén a szervezők, illetve a jelenlévő tanítók, szülők. A Marosszéki Közösségi Alapítvány harmadik alkalommal szervezett a kisiskolásoknak kerékpár- és roller-népszerűsítő versenyt, amelynek az volt a célja, hogy ne autóval vigyék a gyerekeket a szülők az iskolába, hanem kerékpározzanak, hajtányozzanak velük, esetleg gyalog kísérjék őket reggelente.

Antal Erika

2019. október 15., 15:402019. október 15., 15:40

Ahogy Gál Sándor kezdeményező, az alapítvány ügyvezetője a Székelyhonnak elmondta, részben elégedettek a kéthetes akció eredményével, részben nem. A megszólított szülők, gyerekek és pedagógusok zöme nyitottan fogadta a kezdeményezést. Voltak iskolák, amelyek bekapcsolódtak, de

vannak olyan tanintézmények, ahol a belső szabályzat tiltja a gyerekeknek, hogy biciklivel menjenek iskolába.

Ilyen például az Európa Gimnázium, amelynek udvarára tilos biciklit vagy rollert bevinni. Ezzel szemben a Művészeti Gimnázium kisiskolásait arra biztatják, hogy hajtánnyal járjanak máskor is, és az osztályterem egyik sarkában tarthatják kétkerekű járműveiket – magyarázta Csizmadi Csilla, a harmadik B osztály tanítónője.

A Bernády György Általános Iskola harmadik D osztályosai, akárcsak a Bolyai vagy a Művészeti kisdiákjai – valamivel több mint százhúszan – egy-egy fényvisszaverő mellényt, illetve feliratos pólót, tolltartót nyertek. Ők érdemelték ki „a legbringásabb osztály” megnevezést is.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Amint Bodor Etelka szülő elmondta, a gyerekek nagy örömmel kapcsolódtak be a biciklis közlekedésbe, mi több, egymást arra biztatták, hogy győzzék meg a szüleiket, ne autóval menjenek az iskolába.

Idézet
Holnap ne gyere autóval, próbáld ki, mennyivel vagányabb hajtánnyal járni

– idézte az egyik Bernádyba járó kisdiákot az édesanya.

Hirdetés

Ahogy Csizmadi Csilla is elmondta, szükséges felhívni a figyelmet és szétoszlatni azt a beidegződést, amely az emberekben él.

Idézet
Nem lehet bemenni egy intézménybe biciklivel, tilos bevinni a hajtányt az udvarra, nem nézik jó szemmel, ha kerékpár parkol a kapu mellett

– ilyen és hasonló vélemények uralják a gondolkodást, hangsúlyozta.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A Művészeti Gimnázium ez alkalommal egy kerékpártárolót is kapott, ahová tíz bringát zárhatnak le a biciklizők.

Igazi eredményről azonban csak akkor lehetne beszélni, ha az iskolák mellett, azok környékén biztonságosabbá tennék a közúti forgalmat, ha biztonságos útvonalakat alakítanának ki a tanintézmények körül, úgy mint azokban a nyugati országokban, ahol a kerékpár elfogadott és természetes közlekedési eszköz – fogalmazott Gál Sándor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés