Információk közterületeken

Tizenöt információs táblát helyez el Csíkszereda különböző pontjain az Új Összefogás Alapítvány és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület. A beruházást a Heineken Románia finanszírozta.

Kozán István

2011. december 22., 14:472011. december 22., 14:47

2011. december 22., 17:002011. december 22., 17:00



Hasznos információkat tartalmazó tábla a Petőfi utcában. Közkincs

„A gyerekeket arra kérjük, hogy a táblákat ne dobálják hógolyóval, mert a megfagyott plexi lemezek könnyen eltörhetnek” – hívta fel elöljáróban a figyelmet ifj. Nagy Benedek, az Új Összefogás Egyesület alelnöke.

Az ötlet

A Heineken Románia, a Heineken csoport tagja a CSR Nest Egyesülettel közösen Heineken a közösségért címmel még a tavasz folyamán írt ki egy pályázatot, olyan közösségfejlesztési terveket várva, amelyeket kizárólag helybéli egyesületek, szervezetek és közintézmények készítenek.

„Valami maradandót akartunk alkotni, ezért döntöttünk úgy, hogy olyan információs táblákat helyezünk ki a városba, amelyeket nem csak az idelátogatók olvashatnak el, hanem az itt élő fiatalok számára is hasznos információkat tartalmazhat a helyi történelmi épületekről, helyszínekről” – magyarázta ifj. Nagy Benedek.  

A megvalósítás

A háromnyelvű – magyar, román és angol – táblákat a következő helyszínekre helyezték ki, illetve fogják kihelyezni: Petőfi Sándor utca, Vár tér, Majláth Gusztáv Károly tér, Márton Áron Gimnázium, csíktaplocai Lázár kúria, Csíksomlyói Kegytemplom, csíksomlyói Szent István Kollégium (csíksomlyói volt árvaház épülete), Zsögödi Nagy Imre képtár, vasútállomás, Millenniumi Templom, Szabadság tér, Gál Sándor-szobor, Hargitafürdő.

„Nagyon jó ötletnek tartottuk a civil szervezetek kezdeményezését. Ez a megvalósítás is jó példa arra, hogy nem csak a hivatali személyek képesek jó ötleteket kivitelezni, hanem felelős polgári magatartással is lehet értékeset alkotni” – mondott véleményt portálunknak a csíki szervezetek megvalósításáról Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. A táblák, elhelyezésük után, Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ügykezelésébe kerülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
Hirdetés