
Az ünnepség után eltávolították a trikolórt a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról
Fotó: WeRadio
Sepsiszentgyörgyön ismét indulatokat gerjesztett a román csapatok 73 éve történt bevonulásának múlt hét végi megünneplése.
2017. szeptember 15., 21:482017. szeptember 15., 21:48
Kilenc helyi román szervezet közleményben adott hangot pénteken megbotránkozásának amiatt, hogy a múlt pénteken tartott ünnepség másnapján lekerült az ünnepség alkalmából kitűzött román zászló a polgármesteri hivatal tornyáról. „A sepsiszentgyörgyi civil társadalom képviselőiként nem viselhetjük el az efféle nosztalgikus, neorevizionista és románellenes gesztusokat” – áll a közleményben.
A román hadsereg és a csendőrség alakulatai múlt pénteken Sepsiszentgyörgy központjában díszszemlével ünnepelték a román csapatok 73 éve történt bevonulását a városba. Sebastian Cucu prefektus ünnepi beszédében az eseményt a város „fasiszta-horthysta megszállás alóli felszabadításaként” említette.
Az eset kapcsán Antal Árpád elmondta:
Emellett a sajátos napokra sajátos gesztusokat is tesznek. Ilyen gesztus, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének látogatásakor az amerikai zászlót is kitűzik az épületre, szeptember 8-án pedig a toronyra is kitűzik a román zászlót. Antal Árpád hozzátette:
A román szervezetek pénteki közleményükben úgy vélték, hogy „más zászlóktól eltérően” Románia zászlajának a kitűzése nem sérthet semmilyen törvényt. Az utalás arra vonatkozik, hogy korábban a prefektus keresete nyomán a román bíróságok ítéletek tucatjaiban rendelték el a székely zászlók eltávolítását a székelyföldi polgármesteri hivatalokról.
Hans Hedrich politológus, civil aktivista
Állításának alátámasztására az irredentizmus fogalmának a román nyelvű meghatározását idézte.
Sepsiszentgyörgyön évek óta feszültség forrása a polgármesteri hivatal tornyára kitűzött román zászló. A város korábbi polgármesterére, Albert Álmosra 2002-ben tetemes pénzbírságot rótt ki a prefektus, amikor eltávolíttatta a toronyról a román zászlót, és a bírságot a volt polgármesternek bírósági úton sem sikerült érvénytelenítenie. 2010-ben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítés fizetésére kötelezte a román államot amiatt, hogy a román bíróságok indoklás nélkül utasították el a volt polgármester zászlóügyben benyújtott fellebbezését.
A két évvel ezelőtt felújított városháza tornyára az eredetinek megfelelő toronydísz került, amely a villámhárító szerepét is betölti, és nem teszi lehetővé a zászló kitűzését. A 2015. szeptember 8-i megemlékezés botrányba fulladt, mert
Gabriel Oprea akkori miniszterelnök-helyettes a sepsiszentgyörgyi elöljárók felelősségre vonását követelte.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!