
Fotó: Barabás Ákos
Elkezdődtek a Bringázz az iskolába! nevű program gyakorlati órái: a négy udvarhelyi elméleti középiskola kilencedikes évfolyamai – tizenegy osztály mintegy 280 diákja – már túl vannak a kétórás elméleti oktatáson, ahol az alapokat ismertették velük a Szekler Teker tagjai. A képzés az Aktív Udvarhely mozgalom részét képezi, amelyet az SZKA, az EKE, a Szekler Teker és a Feel Good Sportegyesület közösen indított.
2018. április 20., 09:352018. április 20., 09:35
A kerékpáros oktatás célja a helyes, biztonságos és magabiztos közlekedésre nevelés. Mint Simon Szilárd, a Szekler Teker vezetője a kezdet kezdetén kifejtette, azért fókuszáltak erre a korosztályra, mert ők a legveszélyeztetettebbek a forgalomban, hiszen „már elmúltak tizennégy évesek, elkezdtek egy távolabbi iskolába járni, ahová akár bringával is mehetnek.
A Szekler Teker tagjait a magyarországi Velo Akadémia trénere készítette fel a képzés megtartására, melynek során bizony banálisnak tűnő mozzanatokat is újra kellett tanulniuk.
Az oktatási csomag gyakorlati része három alkalomból áll, amelyekhez a tornaórákat tették szabaddá az érintett iskolák. A gimisek csütörtökön a Tamási Áron Gimnázium bentlakása mögötti sportpályán gyakorlatoztak a második óra keretében – a helyszínre mi is kilátogattunk. Miután a tornasorba álló diákok birtokba vették a bringákat, amelyeket a Szekler Teker és az SZKA biztosított nekik, némi eligazítás következett, majd sorban a feladatok. Először az első órán tanultakat vették át, például a sisak helyes használatát.
Fotó: Barabás Ákos
– mutatta az oktató. Az óra kezdetén a korábban elsajátított szabályos indulást ismételtette át az osztállyal. Az egyik diák szívesen szemléltette is a műveletet: „Előbb beállítjuk a pedált, hogy fegyelmezetten tudjunk bemenni a forgalomba, tehát ne dülöngéljünk, ne guruljon semerre a bringa. Egyszer hátranézünk, utána jelzünk kinyújtott karral, majd mindkét kezünket a kormányra téve indítunk. A megállás ugyanígy működik, csak fordítva: hátranézés, jelzés, leszállás.”
Fotó: Barabás Ákos
Szilárd szerint ezt volt a legnehezebb a diákok fejébe verni. „Egyszerű, csak be kell idegződnie, hogy reflexszerűen cselekedjenek a forgalomban. Ezért kell orrvérzésig gyakorolni” – tette hozzá. Az első órán egyébként a vészfékezést is tökéletesítették. „Vannak olyan közlekedési helyzetek, balesettípusok, amikor kivágnak vagy valami kiugrik a kerékpáros elé, hirtelen kinyitják a kocsiajtót, netán későn vesz észre egy akadályt, úthibát, hiányzó kanálisfedőt. Ilyenkor ugyancsak fontos a reflex, hogy gyorsan és hatékonyan tudj megállni. Azt mondják, hogy az első féket nem ajánlatos használni, mert fejre állsz. Ez nem igaz, épp hogy
– magyarázta Szilárd.
Fotó: Barabás Ákos
A második órán a jelzés közbeni egyensúlyozást hivatottak erősíteni a próbák. Az oktatók bójákkal kirakott pályával modellezték a forgalmat. A diákoknak egy palackot kellett menet közben elvenniük egy állványról, kinyújtott karral végigvinniük a keskeny „ösvényen”, majd visszafelé a helyére tenniük, hogy a jobbra és balra történő letérés jelzését, illetve a helyes sávváltást elsajátítsák. Volt, aki a karlendítést komolyan vette, volt, aki színpadiasan oldotta meg, ami Szilárd szerint jobb, „mint a szégyenlős, magunk mellé leszúrás, mert azt nem veszik észre, holott
Tehát az egyértelmű jelzés, és nem az elnyújtott kitartás az elvárás, kevesen tudnak, főleg irányváltás közben fél kézzel menni, és nem is biztonságos, ezért mindig csak az adott fázist kell jelezni.
Nehezítésképpen egy számot mutatott fel az oktató, és azt kellett hátrafordított fejjel leolvasniuk, mindezt a maximális figyelem ellenőrzéséért. A harmadik próba csoportos bringázás volt, miközben a szám szerint beszólított diáknak körül kellett bicikliznie a kör közepén álló oktatót.
Vizsga is lesz
A következő órán látványosnak ígérkező ügyességi játékok révén a szlalomozás, az akadályok kikerülése lesz soron, ahol szintén az egyensúlyozáson lesz a hangsúly, de főleg technikai szempontból, vagyis hogy mennyire érzik a kerékpárt, a váltás szükségét, a megfelelő sebességet. A számonkérés a pünkösd előtti héten lesz: előbb egy játékos táblaismereti vizsgán kell számot adni az elméleti tudásról, majd egy kialakított pályán kell végrehajtani ügyességi feladatokat. Hogy a diákok komolyabban vegyék az egészet, jelen lesz a helyi rendőrség is. A sikeresen vizsgázóknak az ajándék póló mellé egy fényképes elismervény is jár majd. A program végeztével egyébként egy tíz-tizenkét rekeszes, fedett bringatárolót is kapnak majd az iskolák, aminek költségét a városvezetés vállalta, de helyi cégek is beszálltak némi támogatással. Simon Szilárd úgy értékelte az eddigieket, hogy nagyon fejlődőképesek a diákok, az első kísérletezés után a második nekifutás általában már tökéletesen sikerült, ha komolyan vették az útbaigazításokat. A lányok is ügyesek voltak, bár ők félénkebbek, az egyensúlyozás nem az erősségük, míg a fiúk gyakorlottabbak és bátrabbak, hiszen jellemzően ők inkább bringáznak szabadidejükben.
Kelemen Hunor vasárnap este közölte, ha Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök tárgyalásra hívja az RMDSZ képviselőit, meghallgatják a javaslatait.
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök szerint legkésőbb egy hét múlva tisztségbe iktatják az új kormányt.
Tizenegy jogosítványt és tizenegy forgalmi engedélyt is bevontak a rendőrök a a vasárnapi razzia során, összesen pedig 243 bírságot szabtak különböző okok miatt.
Egy 22 éves fiatalember életét vesztette vasárnap a Tordai-hasadékban, miután lezuhant a via ferrata útvonalról.
Megállapodott Orbán Viktorral az idei tusványosi részvételről Németh Zsolt – jelentette be a politikus egy közéleti podcastben. A szervezők emellett a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
szóljon hozzá!