
Fotó: Barabás Ákos
Drasztikusan megemelkedett idén a garázstulajdonosokat terhelő bérek mértéke Székelyudvarhelyen, a Bethlen-negyedben található, garázsvárosként ismert területen. Az érintettek ugyanakkor az ott uralkodó áldatlan állapotokra, így a közvilágítás és kanalizálás hiányára is panaszkodnak. A hónap elején panaszt nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, és kijelentették, hogy amíg nem kapnak választ, nem kötnek új szerződést.
2018. február 21., 12:362018. február 21., 12:36
A Bethlen-negyedi „garázsvárosban” néhány évtizede több száz garázs épült egymás mellé. Míg az egykori mezőgazdasági terület felső részét a garázstulajdonosok megvásárolták, az alsóban közel hetvenen bérelt területre építettek garázsokat.
Hétfőn a garázstulajdonosok egyike szerkesztőségünkhöz fordult, kedden délelőtt pedig több mint tízen gyűltek össze a garázssoron, hogy megosszák velünk elégedetlenségüket.
Fotó: Barabás Ákos
„Tavaly 271 lej területbért fizettem a garázsra, idén ötven százalékkal megemelték, 407 lejre” – panaszolta Bara Márton. Ő még 1990-ben a TSZ-től kapott területet, majd garázsépítési jogot az akkori városvezetéstől. A területért, ami nem sajátja, bért fizet a városnak, de mivel a polgármesteri hivataltól hiába kérte a telekkönyv bemutatását, úgy véli, az nem a város tulajdona.
– tette fel a kérdést. „Pár éve kértük, hogy vehessük meg a területet, de azóta sem kaptunk választ. 25 év alatt egy követ nem tettek odébb, arra sem dugták a fejüket, csak a pénzt veszik el.
– nehezményezte a panaszos. Többük szerint az is igazságtalan, hogy a területet a legdrágább, egyes zónába sorolták, míg korábban a hármasban szerepelt.
Fotó: Barabás Ákos
„Harminc év alatt öt banit nem fektettek be ide, a mi zsebünkből tettük-vettük, követ hoztunk, utat és támfalat építettünk, de nemhogy kedvezményt kapnánk, hanem egyre csak emelik a bért.
– mondta felháborodva Bajkó Sándor. Néhány éve egy rossz helyre tett villanyoszlop nehezíti nemcsak az ő, hanem szomszédjai parkolását is. Emellett azt sem értik, hogy az esővíz-elvezetőt miért csak a garázssorok széléig vitték, miért nem lehetett azt végigvezetni. „Az sem gond, ha az egészet lebontják, de akkor fizessék ki azt a sok munkát, amit ide befektettünk” – tette hozzá Bajkó Sándor. Többen is említették, hogy
Fotó: Barabás Ákos
Mivel futótűzként terjedt a jócskán megemelt bér híre, csak kevesen kötötték meg a polgármesteri hivatallal az új bérleti szerződést, az összeget pedig az ott lévők egyike sem fizette még ki, mivel előbb megvárják, milyen választ kapnak panaszlevelükre. Megjegyezték, hogy az sem egészen világos, miért kell az új szerződés szerint az általában húsz négyzetméteres garázsuk után huszonöt négyzetméterre fizetniük területbért.
Az érintett tulajdonosok kéréseivel kapcsolatosan levélben fordultunk a polgármesteri hivatal sajtóosztályához, azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre.
Fotó: Barabás Ákos
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
szóljon hozzá!