
Csibában több fejlesztésre van szükség. Készülnek
Fotó: Pinti Attila
Már tavaly világossá vált, hogy pályázati lehetőségek híján a csíkszeredai költségvetésből kell biztosítani a csibai városrész szennyvízhálózatának kiépítését. Idén a tervek véglegesítésre és az építkezési engedély kiadására készülnek.
2025. március 10., 07:242025. március 10., 07:24
A csíkszeredai peremterületeken évtizedek óta halogatott infrastruktúra-fejlesztés az elkövetkező években jelentősen megterheli majd a város költségvetését, mert a beruházásokra csak részben sikerült pályázati támogatásokat szerezni. Ez történik Csiba és Szécseny esetében, ahol,
Csibában csak az ivóvízhálózat építésére van mód a Harvíz Rt. regionális víz és csatornaszolgáltató óriásprojektjének részeként, a szennyvízhálózat ebbe már nem fért bele, mert a pályázat feltételei nem engedték – túl messzire van a várostól.
Miután ez kiderült, a Harvíz az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből igényelt támogatást, áfa nélkül 16 millió lejt a beruházás támogatására.
{K1}
Noha elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, a pályázatot mégsem fogadták el, azt kifogásolva, hogy a csatornahálózat olyan utcarészeket is érint, amelyek nem közterületek, hanem magántulajdonban vannak. Hiába akart a városháza beleegyező nyilatkozatokat begyűjteni a tulajdonosoktól, ezt a finanszírozó nem fogadta el.
Ezek után nem maradt más lehetőség, mint a saját költségvetésre támaszkodni, Korodi Attila polgármester most kérdésünkre megerősítette: nincs ahonnan támogatást várni.
Az elmúlt öt-hat évben kiírt pályázatok kivitelezési része is akadozik falvakon, városokon, a kormány kifizetési terhe óriási, ezért új programokat nem fognak indítani” – összegezte a helyzetet Korodi.
Mint megtudtuk idén a kiviteli tervek véglegesítése, és az építkezési engedély igénylése, kiadása lesz napirenden, és a finanszírozás módját is szeretnék rögzíteni. A beruházás becsült értéke áfástól eléri a 24 millió lejt.
Szászrégen után hétfőn Segesváron is megnyílt a gépjármű-nyilvántartási iroda, ami mintegy ötvenezer személyt szolgál ki.
Hűvösebb napokkal indul a hét Erdélyben, helyenként fagypont alatti minimumokkal. Március 21-től, a csillagászati tavasz kezdetétől azonban fokozatos felmelegedés várható, miközben a csapadék esélye egyelőre alacsony marad.
Különleges üzlet nyitotta meg kapuit hétfőn Marosvásárhelyen: az Ecostil szociális vállalkozás bemutatóterme olyan helyszín, ahol az upcycling – értéknövelő újrahasznosítás – és kézműves termékek mellett vintage ruhadarabok is várják az érdeklődőket.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
Románia még az idén nyáron meghívást kaphat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD) – jelentette ki hétfőn Mathias Cormann, a nemzetközi szervezet főtitkára.
Hat Hargita megyei iskolában nem szervezik meg a héten a nyolcadikosok próba-képességvizsgáját, miután a tanárok a szakszervezetek felszólítására úgy döntöttek, hogy bojkottálják az országos felmérést.
Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.
Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.
2 hozzászólás