
Az úszó szemétfogó gát az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszán teljesít szolgálatot
Fotó: Toró Attila
A Háromszéki Közösségi Alapítvány a Mai Mult Verde Egyesület partnerségével április 12-én negyedszer is megszervezi az Olt háromszéki szakaszának, illetve a folyópartnak a takarítását, amelyben számítanak az önkéntesek közreműködésére.
2024. április 04., 08:372024. április 04., 08:37
A környezetvédelmi akció a Mai Mult Verde Egyesület és a Lidl Romania által 2019-ben elindított, Tiszta vizekkel című program részeként valósul meg.
2021-ben rendkívüli mozgósítással zajlott le az első nagytakarítás az Olt partján. Akkor Hargita és Kovászna megyéből egy híján harminc Olt melléki község is csatlakozott az akcióhoz, melynek részeként
Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke elmondta, hogy újra összefogásra szólították fel az Olt melléki községeket.
Az Olt-parti szemetelést tiltó táblákból is szemét lett időközben
Fotó: Toró Attila
Szeretnék, ha legalább 60 önkéntes lenne, magánszemélyek, közösségek csatlakozását is várják. Optimisták abban a tekintetben, hogy meglesz a kitűzött létszám a takarítás napján, hiszen máris jelezte a Nicolae Colan általános iskola, a Kovászna Megyei Vöröskereszt és a Turul Egyesület, hogy képviselteti magát.
2021-ben, amikor először szervezték meg a folyó takarítását, a Mai Mult Verde Egyesület támogatásának köszönhetően folyóra egy úszó hulladékgyűjtő gátat is felszereltek szintén az Olt sepsiszentgyörgyi szakaszán, a Debren patak torkolatához közel. Ezzel kezdetben elég sok baj volt, elszakadt, megrongálódott, nem bírta a terhelést, javításra szorult, míg végül az említett egyesület egy külföldön gyártott, erősebb és könnyebben takarítható gátat biztosított.
Az úszógát által begyűjtött palackok, hulladék mennyisége különböző, főleg a nagyobb esőzések után gyűl össze jelentős mennyiség – számolt be a HKA ügyvezető igazgatója.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
Miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert Magyar Péter kedden. A kormányfő ezt a Facebook-oldalán közölte annak kapcsán, hogy az első hivatalos miniszterelnöki látogatására Lengyelországba utazott.
Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.
Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.
Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
szóljon hozzá!