A Delphi Egyesület immár negyedszer verbuválja össze az udvarhelyszéki fiatal pedagógusokat a tavalyi résztvevők számára már ismerős helyszínen, a homoródfürdői Sopárkút Panzióban. A kétnapos Fiatal Pedagógusok Fórumára már a kiírás első napjaiban beteltek a helyek.
2011. szeptember 20., 16:542011. szeptember 20., 16:54
2012. február 10., 13:272012. február 10., 13:27
Ismét túljelentkezés volt a szeptember 23–24-én zajló pedafórumra, már jóval a 20-ai jelentkezési határidő előtt betelt az 50 hely – tudtuk meg az eseményt szervező Varga Andreától, a Hargita Megyei Pszichopedagógiai Központ udvarhelyszáki munkatársától. Idén is ötven fiatal pedagógust tudunk fogadni, és akárcsak tavaly, ezúttal is sajnos már az első napokban beteltek a helyek. „Végül is nem sajnos, mert a túljelentkezés számunkra pozitív visszaigazolás. A helyzet megoldása érdekében gondolkodtunk azon, hogy egy évben két fórumot rendezzünk, de ez támogatásfüggő” – magyarázta a szervező.
Az idei pedafórum témája A szülő mint partner, hisz a tavalyi rendezvényen merült fel a javaslat, hogy a pedagógusok és a gyerekek után a szülőkkel való kapcsolatépítésről, kommunikációról is érdemes volna szót ejteni. A szakelőadások és műhelymunkák mellett – melyeknek idei vendégelőadói Szolnok Város Pedagógiai Szakszolgálatának munkatársai – lesz csapatépítés és tábortűz Kacsó Kati, László Laura, Lőrincz Csilla, Szalay Zsuzsanna és Varga Andrea szervezők vezetésével. „Igyekszünk a fórumot mindig úgy megszervezni, hogy olyan technikákat oktassunk, amelyeket majd gyakorlatba tudnak ültetni a résztvevők, de az előadások maguk is interaktívak, tehát van idő az egyéni kérdésekre, személyes tapasztalatok megosztására” – mondta Varga Andrea.
Megtudtuk, az udvarhelyszéki szervezők tavaly Gyergyószentmiklósra is elvitték a Fiatal Pedagógusok Fórumát, a gyergyói kollégák pedig idén már maguk rendezték a második találkozót. A fórum jó alkalom a pályakezdők és rutinosabb pályatársaik közötti tapasztalatcserére, továbbá gyakorlatias ötleteket nyújt a gyermekekkel való munkához, egyszersmind hatékonyabbá téve az oktatói, nevelői munkát.
Az Udvarhelyszéki Fiatal Pedagógusok Fórumának teljes programja a www.isjhr.eduhr.ro honlapon olvasható.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!