
Viselet- és fegyverzetbemutató is tarkította tavaly az Ősök Napját
Fotó: Kurultaj - Magyar Törzsi Gyűlés Facebook-oldala
Közös ünnepre és megemlékezésre hívja az erdélyieket a Magyar-Turán Alapítvány, immár harmadik alkalommal. Az Ősök Napját idén július 5. és 7. között szervezik meg, az előző évekhez hasonlóan ismét Bölönben, ahol mindenki kedvére válogathat a hagyományőrző foglalkozások, koncertek és előadások közül.
2024. január 20., 10:012024. január 20., 10:01
Az Ősök Napját 2011 óta rendezik meg az anyaországban, ahol százezres nézősereg szokta látogatni a programokat. A neves esemény ötletgazdája és főszervezője,
A délvidéki ünnepséget 2019 óta, az erdélyit 2021 óta szervezik meg rendszeresen.
A több mint száz hagyományőrző csapat és közösség összefogásának eredményeként létrejövő eseménysorozatot tavaly hadi hagyományőrzők, íjászok, kézművesek és zenészek tették felejthetetlenné.
A gyerekeknek lehetőségük nyílt megismerkedni különböző viseletekkel, mesterségekkel, de íjászkodhattak és lovagolhattak is.
Az idei Erdélyi Ősök Napja a Magyar-Turán Alapítvány, Bölön Önkormányzata és a Turán Székelyföld Hagyományőrző Egyesület rendezésében jön létre, részletes programról viszont csak később számolnak be a szervezők.
A legfrissebb információkról a közösségi oldalukon, illetve honlapukon értesülhetnek az érdeklődők.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
szóljon hozzá!