
Aszfaltozás előtt. Végleg elfogyott a türelem. Illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Nem egészen három hónap alatt négyszer szavazott a sepsiszentgyörgyi tanács a Gyöngyvirág utca korszerűsítésének finanszírozásáról. A huzavona amiatt zajlik, hogy késnek a kormánypénzek, így a városvezetés vagy arról dönt, hogy kormánytámogatással, vagy pedig arról, hogy mégis önerőből fejezi be a fontos útszakasz felújítását.
2017. augusztus 13., 15:292017. augusztus 13., 15:29
A múlt heti rendkívüli tanácsülésen újra úgy határoztak, nem várják meg a központi költségvetésből kiutalt pénzt, hiszen már a lakók is türelmetlenek, így a város költségvetéséből fejezik be a munkálatokat.
A városnak azonban sürgős a munkálatok befejezése, hiszen amíg a 2016 tavaszán lezárt fontos útszakaszt nem nyitják meg, nem tudják elkezdeni az 1918 december 1 út tervbe vett újraaszfaltozását, mert most arra terelik a teherforgalmat.
A Gyöngyvirág utca teljes körű felújítását, amely a vezetékek cseréjét, új alapozást is jelent, 2016 tavaszán a hosszas közbeszerzési eljárás után kezdték el. Bíztak benne, hogy megkapják a megígért kormánytámogatást, ám májusban már nem vártak tovább, megszavazták, hogy önerőből lefektetik az alapot, majd júniusban, hogy a teljes munkálatot befejezik a város költségvetéséből. Júliusban ezt mégis visszavonták, mert a fejlesztési minisztérium kiadta a rendeletet a kormánypénzek folyósítására.
Ezzel a döntéssel tulajdonképpen lemondtak a kormánytámogatásról, ám még indig van kilenc jóváhagyott projekt, amire várják a központi pénzeket.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!