
Tizenkét nevet jelentette be és az idei rendezvény részleteiről beszéltek a TEDxUdvarhely szervezői a csütörtöki sajtótájékoztatón
Fotó: László Ildikó
Nagy arányban székelyudvarhelyi, udvarhelyszéki kötődésűek az idei TEDxUdvarhely konferencia előadói, ám életútjuk a legszerteágazóbb: némelyeké államelnöki hivatalokon vezet át, másoké szegény afrikai országon, vagy csak a közeli Vargyas-szoroson. Egy közös van bennük: nulláról – sőt, esetenként mínuszos tartományból – indulva váltak hősökké az élet valamilyen területén.
2024. május 23., 15:412024. május 23., 15:41
A „From zero to hero”, szabadfordításban nulláról a csúcsra jutni vagy senkiből hőssé válni gondolatot választották az idei TEDxUdvarhely konferencia mottójául a szervezők, derült ki a rendezvényről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették az idei előadókat.
Az első előadó nem lesz nagy meglepetés – vezette fel Hosszú Katinka nevét Szakács-Paál István, a TEDxUdvarhely kurátora –, hiszen már a tavalyi konferenciára is elhívták, akkor is igent mondott, ám nemsokára kiderült, hogy gyermeket vár, így végül mégsem tudott részt venni a tavalyi rendezvényen.
– fogalmazott Szakács-Paál István.
Dragos Asaftei Székelyudvarhelyen született, azt mondja magáról, hogy életének több mint a felét végigfotózta, és a fotózás által felejthetetlen pillanatokat élt át. Alig 22 évesen lett Klaus Johannis államelnök hivatalos fotósa, de
Fotó: László Ildikó
Ha valakire erősen ráillik a From zero to hero jellemzés, akkor az idei TEDxUdvarhely harmadik előadója biztosan ilyen, jelentette be Mahdi Said Kafiya nevét a konferencia kurátora. A Szomáliában született,
Szülők nélkül volt kénytelen boldogulni, iskolába járt, részmunkaidős állásokat vállalt és modell lett. Történetéről filmet is forgattak.
Barabás Botond szintén Székelyudvarhelyen született, itt végezte el a saját bevallása szerint „nehéz és bukdácsolós” középiskolai éveit, ám az egyetemi évei alatt rátalált hivatására. Sikeres színész lett,
Vásárhelyi Jób Barna neve sem meglepetés az idei konferencia meghívott előadóinak a listáján, őt a tervezettnél korábban volt kénytelen bejelenteni a rendezvényt adminisztratív szempontból kezelő Harghita Business Center, amikor nemrég gyűjtést szerveztek számára, ugyanis egy tűzvészben leégett a háza.

Újabb súlyos megpróbáltatást tartogatott az élet az eddig is sok nehézséggel küszködő, erdővidéki árva testvéreknek. A Vargyas-szorosban lévő házuk húsvét előtt porig égett.
A Vargyas-szorosban született Vásárhelyi Jób Barnának szívszorító története van: rendkívül hátrányos körülmények között nőtt fel, egy mostohaanyával és egy durva, iszákos apával. De ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az élet megtörje, elhatározta, hogy a saját lábára áll és saját maga irányítja a sorsát. Most,
Fotó: László Ildikó
Dina Tuns és férje nyolc éven keresztül nagyvárosi életet éltek Nagy-Britanniában, nagyvállalati állásuk miatt életük tele volt határidőkkel, elérendő célkitűzésekkel, találkozókkal. Kiégtek, és egy komoly döntés meghozva hazatértek Romániába. Három éve elindították Viewtopia nevű projektjüket a Kolozs megyei Dregán-völgyben (Valea Drăganului), ahol
Ilyés Sándor Lóránd, a Feel Good futótábor főszervezőjének már gyerekkora óta úgy alakult az élete, hogy a mozgás, a sport a mindennapjai szerves része volt. Persze ez akkor még nem futótáborokat jelentett, hanem tömbház körüli bandázást és a nagyszülők székelyderzsi gazdaságában elvégzett feladatokat. Aki ismeri, az tudja, hogy
– mutatta be a hetedik előadót Szakács-Paál István.

Dokumentumfilm a családon belüli erőszak túlélőiről, politikai dráma a magyarországi rendszerváltást követő taxisblokádról, feszült thrillerben nyomozó unoka és erdélyi nagyasszony-portré. Ezeket láttuk A magyar film napja apropóján a Csíki Moziban.
Tíz évvel ezelőtt olyasmi történt Kali Andrea családjában, aminek soha nem szabadna megtörténnie. Akkor derült fény arra, hogy élettársa többször is megerőszakolta az Andrea akkor még mindössze kilenc éves lányát.
És ami talán ugyanennyire fontos: minderről mert, mer beszélni a nyilvánosság előtt – azért, hogy segítse, utat mutasson azoknak, akiknek hasonlót kell átélniük, és reményvesztettnek érzik a helyzetüket. Kali Andrea szintén Székelyudvarhelyen született, és jelenleg a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze.
A TEDxUdvarhely szervezői idén felhívást is közzétettek, lehetőséget adva az előadóként való jelentkezésre. A nagyon sok jelentkező közül Majzik Tamást választották ki, aki Szegeden született, és 2011 óta Romániában, Bákó megyében tanítja a magyar nyelvet. A tanító szak elvégzése után csatlakozott a Moldvai Csángómagyarok Szövetségéhez, azóta Dumbravénben, egy körülbelül 400 fős kis faluban él.
Fotó: László Ildikó
Fodor Réka, a konferencia tizedik előadója jelenleg is Nigériában tartózkodik, ugyanis egy orvosi misszióban vesz részt, és naponta több száz beteget lát el. Eddig 16 orvosi missziót vezetett Afrikában, a legtöbben nem véletlenül csak „Afréka” néven ismerik.
A farkaslaki Benkő Zsolt önkéntes hegyimentőt és hivatásos kutyakiképzőt azért hívták meg az idei TEDxUdvarhelyre előadóként, mert
Több mint 20 éve foglalkozik hivatásszerűen is kutyák oktatásával. Nélküle valószínűleg nem tartana ott a kutyás keresés az országban, ahol most tart.
Dénes Adél a konferencia tizenkettedik előadója, aki Székelyudvarhelyről indult el a nagyvilágba, és a kultúra területén találta meg a hivatását – jelenleg Budapesten él, és self made kulturális szervezőként határozza meg magát. Karrierjét a nagyváradi Moszkva kávézó társalapítójaként kezdte, majd zenekari menedzser és fesztiválszervező vált belőle.
Szakács-Paál István arról is beszámolt, hogy a korábbi évek gyakorlatához híven
Erre első körben a jegyvásárlók tudnak majd külön opcióként jegyet vásárolni.
Fotó: László Ildikó
A szeptember 14-én zajló TEDxUdvarhely helyszíne idén is a művelődési ház lesz,
ugyanis – amint arról Szakács-Paál István beszámolt – a korábbi években nagyon hamar elfogytak a jegyek, és azt tapasztalták, hogy időközben sokan elkezdték árusítani azokat, ami szervezési szempontból komoly gondokat okozott. A jegyárusítás megkezdésének időpontját idén is a TEDxUdvarhely Facebook-oldalán harangozzák majd be.
A sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond, a konferencia adminisztratív hátteréért felelős Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház vezetőtanácsának elnöke elmondta:
Pálfi Kinga, akinek a pályázata alapján a csapat immár negyedik alkalommal kapta meg a licencet a konferencia megszervezésére, hangsúlyozta: a csapat számára a legfőbb értéke a konferenciának, hogy összetart.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.
szóljon hozzá!