
Fotó: Boda L. Gergely
A magyar állampolgárság megszerzéséhez, illetve az igénylés leadásához a 2007 után elvált személyek esetében szükséges az úgynevezett Brüsszel 2-es (2201) dokumentum. Csakhogy ezt a romániai bíróságok többsége nem ismeri, nem hallott erről, holott Románia ennek alkalmazását is ratifikálta 2007-es uniós csatlakozásakor.
2011. július 13., 13:542011. július 13., 13:54
2011. július 13., 16:132011. július 13., 16:13
A magyar állampolgárság megszerzését, illetve az igénylés leadását elvált személyek esetében nehezíti, hogy a romániai és a magyarországi jogi-közigazgatási rendszer között eltérések vannak. Sőt, az utóbbi időszak legnagyobb gondja, hogy a romániai bíróságok többsége nem ismeri, nem hallott az úgynevezett Brüsszel 2-es dokumentumról, holott Románia ennek alkalmazását is ratifikálta 2007-es uniós csatlakozásakor.
A Marosvásárhelyi Demokráciaközpont vezetője, Kali István elmondta, az elmúlt időszakban azzal szembesültek, hogy a magyar állampolgárságért folyamodó, elvált személyektől a magyarországi hatóságok kérik az úgynevezett Brüsszel 2-es dokumentumot, amelyet viszont a romániai bíróságok nem ismernek.
„Az Európai Unió 2003-ban hozott határozatot a 2201-es okiratról, amelyet minden válási dokumentumhoz csatolni kell, és amelyen szerepel, hogy kik voltak a házastársak, hol és mikor születtek, és egyéb személyes adatok. 2007-es uniós csatlakozásával Románia ezt ratifikálta. A 2007 után elvált személyektől a magyarországiak kérik ezt a dokumentumot, a romániai bíróságok pedig nem ismerik” – ismertette Kali István. Hozzátette, a demokráciaközpontok kérték a Bevándorlási Hivatalt, hogy tekintsenek el ettől az okirattól, viszont azt a választ kapták, hogy a román hatóságoknak kötelességük betartani vállalásaikat.
„A lakosság sem tudta, konkrétan mit kell kérnie, ezért mi kidolgoztunk és összeállítottunk egy típuskérvényt, valamint mintanyomtatványt, amelyet a demokráciaközpontokban beszerezhetnek. Tudunk olyan esetről, hogy a köztisztviselő ismerte a Brüsszel 2-est, de nem ez a jellemző” – mondta a szakember. Az igénylő hivatalos kérvényére a törvény értelmében 30 napon belül kell a hatóságnak válaszolnia, azonban a Brüsszel 2-es kiállítása gyakorlatilag jóindulat kérdése, mert fél óra alatt elkészíthető és kézbesíthető.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén. Feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg.
XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése továbbra is szabályosan zajlik a római Gemelli-kórházban. Az orvosi jelentés szerint a mellkasröntgen a megoperált tüdő megfelelő regenerálódását mutatta, a rutinvizsgálatok eredményei normálisak.
szóljon hozzá!