
Mikházán Római fesztivált szerveznek minden évben, ahol az ásatásokat is ismertetik. Archív
Fotó: Antal Erika
Maros megyében teljes egészében elkészült a római limes dokumentációja, a kutatások teljes elvégzésére további két évre és évi 400 ezer lejes finanszírozásra volna szükség – válaszolta érdeklődésünkre a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Soós Zoltán elmondta, a romániai UNESCO-bizottságnak kell javasolnia, hogy a Római Birodalom keleti határvonala, annak feltárt leletei, maradványai felkerüljenek a Világörökség listájára.
2018. január 07., 18:022018. január 07., 18:02
Ám ehhez, ennek dokumentálásához, a limes feltárásához, kutatásához anyagiakra is szükség van, amit viszont szűkösen mér a minisztérium. Tavaly például nem kaptak pénzt, emiatt a kutatások folyamata is lelassult.
A limes – a Római Birodalom védelmi vonala – keleten Románia területén található, nagyobbik része Erdélyben, Maros, Beszterce, Hargita és Kovászna megyék területén halad át. Amennyiben a tervet sikerülne tartani,
A kiállítópavilonok, vagyis időkapszulák. Archív
Fotó: Antal Erika
Csakhogy a 2014-ben, a Hegedűs Csilla vezette kulturális minisztérium által meghirdetett limesprojekt a kezdeti lelkesedés után, a politikai nézeteltérések, a pénzforrások szűkítése, majd szinte teljes egészében történő elapasztása, meg sok más akadály miatt lelassult, és
Akkoriban egy úgynevezett limesbizottságot is létrehoztak, amelynek feladati körébe tartozott többek közt a munkálatok koordinálása, a történelmi műemlékek felleltározása és azoknak az UNESCO-listára történő felvételének a szorgalmazása. Az idő rövid, félő, hogy Románia újból lemarad egy olyan lehetőségről, amely turisztikailag, kulturálisan javíthatott volna nemzetközi megítélésén, illetve az idegenforgalom fellendülése által gazdasági előmozdulást is elérhetett volna.
Az időkapszulában berendezett kiállításon ki is próbálhatták a gyerekek a kézimalmot. Archív
Fotó: Antal Erika
Marosvécsen, Görgényszentimrén, Mikházán és Sóváradon tárták fel a limeskutató régészek az egykori birodalmi határvonalat, őrtornyokat, utakat, katonai létesítményeket Maros megye területén. Hasonlók léteznek még Beszterce, Hargita és Kovászna megyékben is. Maros megyében létrejött egy limeskutató központ, amelynek munkatársai, régészek, művészettörténészek, muzeológusok dolgoztak a feltárásokon, kutatásokon, azok rekonstrukcióján. Három éven át évi 400 ezer lejes költségvetésből sikerült a munka zömét elvégezni, de további két évre és anyagi háttérre volna szükség annak befejezésére. Soós Zoltán beszámolt arról, hogy
„Hangzatos bejelentéseket tesznek, aztán nem biztosítanak hozzá anyagi lehetőségeket” – mutatott rá a múzeum igazgatója, aki szerint Romániának hiányos, vagy talán nem is létezik az a kulturális és turisztikai stratégiája, amelybe ez a projekt is illeszkedne. A limesprojektek irányítását a Nemzeti Múzeumokra bízták, a Kovászna, Hargita és Maros megyei részt pedig a Sepsiszentgyörgyön működő Keleti Kárpátok Múzeumára – tudtuk meg, amelynek az anyagi lehetőségek előteremtése, a pénzforrások megpályázása is a feladatkörébe tartozik.
A Mikháza határában talált római kori használati tárgyak. Archív
Fotó: Antal Erika
Az ásatásokat megelőzően geodéziai és geofizikai kutatásokat is végeztek, légi felvételeket a lehetséges római maradványokról. Ahhoz, hogy a mérések megbízhatók legyenek, nem elégséges egy évszakban elvégezni azokat, legalább két évszakban szükséges megismételni, hiszen más jellegzetességei vannak az ősznek, a nyárnak, a télnek, ami a régészeti kutatások szempontjából sem mellékesek. Beszterce megyében még hátravan a terepmunka, Hargita megyében pedig egészen Énlakáig elvégezték azokat – mondta Soós, hozzátéve, hogy Kovászna megyében is sok még a munka, Erdővidéken vagy az Ojtozi-szorosban például.
Hogy a római limes keleti vonala is a Világörökség listáján szerepelhessen a romániai UNESCO-bizottságnak kell javasolnia. Ha most ez nem történik meg, az még nem jelenti azt, hogy ez a továbbiakban sem valósulhat meg – válaszolta érdeklődésünkre Soós Zoltán, aki szerint
Azt, hogy hogyan nézhetett ki hajdanán a római kori település, amelynek leleteit az előző években feltárták Mikházán, vagy a védelmi rendszer, amely átszelte egész Európát, így a Nyárádmentét is, illetve a mai Sóvárad alatt fekvő katonai bázis, az elmúlt években több kiállítás, előadás, helyszíni ismertető is láthatóvá, érthetővé tette. A Maros Megyei Múzeum munkatársai magyar- és németországi egyetemek kutatóival és hallgatóival közösen végzett régészeti kutatások eredményeit és azokból eredő következtetéseket több alkalommal is ismertették. A római limes Maros megyén áthúzódó szakaszának feltárása során
Az interdiszciplináris, légi, geofizikai, építészeti és topográfiai felmérés eredményeit Mikházán, az úgynevezett időkapszula nevű létesítményekben tették közszemlére, azokat bárki megtekintheti. Ugyanakkor a budapesti építészmérnök-hallgatók a limeshez kapcsolódó témákban mutatták be elképzeléseiket makettek, tervek formájában is, azok közül valósult meg a mikházi bemutató is.
Római légiós rekonstruált viselete. Archív
Fotó: Antal Erika
Hogyan éltek, étkeztek, tisztálkodtak, milyenek voltak a lakóházaik, milyen használati eszközök álltak a konyhájuk polcain, miben és mivel főztek, miből ettek? Rómától távol, a rómaiak ezeken a tájakon is igyekeztek szokásaikat megőrizni, ugyanazokat a körülményeket megteremteni maguknak, amelyek a birodalom fővárosában is megvoltak,
Ezért a házaikat igyekeztek minél kényelmesebbé, lakhatóbbá tenni, a tisztaságról gondoskodni. Nem hiányozhatott a tiszta, vezetékes ivóvíz a lakásaikból, ahogy a szennyvíz elvezetéséhez külön csatornákat építettek.
A Mikháza határában felállított, két fából készült pavilonban a római fürdővel ismerkedhetünk meg, valamint egy korabeli lakóház tartozékaival. Például
Az ásatások révén hét helyiségre bukkantak a régészek, amelyek a fürdőkomplexumot alkották. A hétköznapi életet bemutató kiállításon olyan használati eszköz maradványai láthatók, amelyek az ásatások révén kerültek felszínre.
– ez is kiderült, ahogyan az is, hogy az építkezéshez folyami görgetegkövet és megmunkálatlan kőtömböket használtak. A kutatók négy csatornát azonosítottak, amelyek az ivóvíz- és szennyvíz-hálózatnak voltak a részei. Eddig mintegy hatszáz négyzetmétert tártak fel, és a kutatások eredményei alapján már tudni lehet, milyen volt a castrum, annak a makettjét is elkészítették, a látogatók megtekinthetik.
Tavaly a kutatóprogram nem részesült anyagi támogatásban, a minisztérium nem írt ki pályázatot erre a célra. Amennyiben az idén sem hirdeti meg a pályázatát, akkor a Maros megyei múzeum munkatársai személyesen a miniszterhez fordulnak kérésükkel – mondta el lapunknak Soós Zoltán múzeumigazgató.
Rosszindulatú daganatos betegséggel küzd Ákos. Az 58 éves énekes közleményben tudatta, hogy idén tavasszal egy rutinvizsgálat során pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A szükséges műtéten már átesett, állapota stabil, jelenleg otthon lábadozik.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
Nyilvánosságra hozták azt a megdöbbentő felvételt, amelyen jól látható, hogy teljesen zavartan közlekedik egy kamion az E60-ason. Mint a vizsgálatok során kiderült, a teherautó Kovászna megyei sofőrje ittas volt, őrizetbe is vették.
Július 1-jétől, szerdától a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő az országos bruttó minimálbér. Erről a március 12-én elfogadott 146-os számú határozatával döntött a kormány.
Húsz megye hatvan településén és Bukarestben okozott károkat a kedd esti vihar – közölte szerdán reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedden este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
A szaknak megfelelő kötelező tantárgy (matematika vagy történelem) írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán az érettségi.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
A minimálbér emelkedése miatt július elsejétől 202,5 lejről 216,25 lejre nő a bírságpont értéke – tájékoztatott kedden a közlekedésrendészet.
Rekord született: még nem fordult elő eddig az, hogy Kovászna megyében négy egymást követő napon vörös kódú, azaz a legmagasabb fokozatú riasztást adjanak ki a hőség miatt.
3 hozzászólás