
Szerződéskötés szemtől szemben. Ma már egyszerűbben is el lehet intézni. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
A marosvásárhelyi Aquaserv júliustól lehetővé tette, hogy leendő fogyasztói online is szerződést köthessenek, módosíthassanak.
2018. augusztus 28., 18:242018. augusztus 28., 18:24
2018. augusztus 28., 18:272018. augusztus 28., 18:27
Mint Nicu Tomulețiu, a szolgáltató sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, az Aquaserv honlapján lépésenként le van írva az eljárás, az új ügyfélnek követnie kell az utasításokat, amelyeket megtalál itt.
A dokumentumok ellenőrzése után a szolgáltató visszaküldi a szerződést, amelyet a leendő ügyfélnek ki kell nyomtatnia, alá kell írnia, beszkennelnie és online visszaküldenie. A sajtószóvivőtől megtudtuk, hogy a végső, mindkét fél által aláírt eredeti szerződést postán is be kell küldeni. Eddig
A vízszolgáltató 2016 augusztusától működteti új honlapját, amely három nyelven – románul, magyarul és angolul – tájékoztatja az ügyfeleket, és lehetőséget biztosít többek között arra is, hogy a szolgáltatás haszonélvezője bejelentse a vízóra állását, illetve online törlessze a számlát.
Az Aquaservet jóval korábban megelőzte az online szolgáltatások terén az áramszolgáltató, amelynél hosszabb ideje lehet online szerződéseket kötni és módosítani. Az áramszolgáltató esetében a régi ügyfelek szerződésmódosítása 14 napot vesz igénybe, ha új ügyfél akar szerződést kötni, arra számíthat, hogy akár 40 napig is eltarthat, amíg ez megtörténik. A gázszolgáltató, noha számos online lehetőséget kínál az ügyfeleinek, még nem teszi lehetővé az online szerződéskötést.
Az ország északi és északnyugati részén, valamint a hegyekben és hegyközi medencékben fagypont alá csökkent a hőmérséklet szerdára virradóra.
A védelmi minisztérium szerda reggel közölte, hogy radarrendszere három légi célpontot észlelt a román-ukrán határ közelében, ukrajnai oldalon, Vilkove városhoz közel.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából – mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
Helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék a Kecskeméti Járásbíróság október 1-jei döntését. Eszerint Hankó Balázs volt kulturális miniszter és államtitkára Varga-Bajusz Veronika letartóztatásban maradnak.
Megnyílnak december elejétől a Hargita megyei hulladékudvarok, ahol a lakók ingyenesen adhatnak le bútorokat, építkezési törmeléket, használt autógumikat, zöldhulladékot, valamint elektromos és elektronikai hulladékot.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
szóljon hozzá!