
Újabb és újabb módszerekhez kell folyamodni a medvék ellen. Ezúttal egy találmány lehet eredményes. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hő- és mozgásérzékelő berendezést fejlesztett ki és mutatott be a gazdáknak egy sepsiszentgyörgyi mérnök. A szerkezet alkalmas lehet arra, hogy távol tartsa a vadállatokat a haszonállatoktól.
2018. február 19., 19:182018. február 19., 19:18
Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint Zsigmond Imre találmánya felkeltette a gazdák érdeklődését, és
– számol be az Agerpres.
„Zsigmond Imre a környék egyik legtapasztaltabb elektrotechnikusa. (...) Az általa kifejlesztett eszköz, amely akár napelemmel is működik,
– nyilatkozta Könczei Csaba, aki hozzátette: a berendezést több helyen fogják tesztelni.
Emlékeztetett: az elmúlt néhány esztendőben
Szakemberek véleménye szerint Kovászna megyében
A helyi környezetvédelmi ügynökség (APM) adatai szerint 2017-ben a környezetvédelmi minisztérium 15, emberre is veszélyes medvére adott kilövési engedélyt, ebből tízet érvényesítettek Barót, Nagybacon, Zágon, Zabola, Előpatak és Árapatak környékén.
Gheorghe Neagu, az APM igazgatója azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a napokban összesítik a 2017-es vadkárokat, számba véve a gyümölcsfákban, méhkaptárokban és a termésben okozott károkat is.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!