
November elején kezdeményezi a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete azt a határozatot, melynek értelmében helyi hivatalos ünnep lenne március 15. Ugyanakkor a magyar nyelvet is hivatalossá nyilváníttatnák – ebben az RMDSZ-re is számítanak.
2010. október 21., 12:072010. október 21., 12:07
2010. október 21., 12:162010. október 21., 12:16
Fotó: Both Ildikó
A határozattervezetet november elsejéig terjesztik be minden helyi tanácsban – mondta Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke, ugyanakkor az RMDSZ képviselőire is számítanak az ügyben. A határozattal érvényesítenék a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen elfogadott tervezeteket, többek között a magyar nyel hivatalossá tételét is.
Ugyanakkor az MPP aláírásgyűjtésbe kezd, amennyiben az RMDSZ nem támogatja elképzelésüket. Az MPP azt is kezdeményezi, hogy az Európa Tanács mérje fel a székelyföldiek autonómia kérelmét, így kiderül, szükség van-e rá. Ha az RMDSZ-ben nem találnak partnert, akkor a polgáriak aláírásgyűjtésbe kezdenek, hiszen egymillió aláírással már érvényt lehet szerezni egy-egy határozatnak – fejtette ki Kulcsár.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.