
Hasznos információk hangzottak el a gyümölcstermesztésről szóló előadáson
Fotó: Pinti Attila
A szakmai tudnivalók mellett gyakorlati tanácsokat is kaptak azok az érdeklődők, akik rész vettek Ferencz Lehel kertészmérnök pénteki előadásán Csíkmadarason, a Garden Proiect kertészeti magánvállalkozás által szervezett Kertészeti Szakmai Napok keretében.
2018. március 03., 19:202018. március 03., 19:20
Háromnapos, hiánypótló szakmai rendezvényt szervezett a csíkmadarasi Garden Proiect kertészet március 1–3. között, annak érdekében, hogy hiteles forrásból informálódhassanak a kertészkedéssel foglalkozó, illetve foglalkozni akaró gazdák. A Kertészeti Szakmai Napok egyik pénteki előadására ültünk be, ahol telt ház előtt ismertette a gyümölcstermesztéssel kapcsolatos legfontosabb információkat Ferencz Lehel kertészmérnök. Előadásában nemcsak az elméleti tudnivalókat ismertette a jelenlevőkkel, hanem megosztotta tapasztalatait, hasznos tanácsokat is adott a nekik.
A kertészmérnök, miután ismertette szakmai tevékenységét, rátért a gyümölcsösök telepítésének mikéntjére. Elhangzott, hogy
Emellett vidékünkön a keleti kitettség sem kedvez a gyümölcsösöknek, továbbá telepítés előtt érdemes figyelni a pangóvíz megjelenésére is. A kedvező viszonyok közé sorolta többek között az 1–2 méter vastagságú termőréteget, a lejtős területet, a délnyugati kitettséget, az 1–1,5 méteres talajvízszint mélységet, valamint azt a talajt, amelynek 6–7 közötti a ph-értéke, míg a mésztartalma 0–5 százalék közötti.
Ezt követően Ferencz Lehel felsorolta és magyarázta a talaj-előkészítési munkálatokat ‒ az altalajlazítást, tápanyag kijuttatást, bedolgozást mélyszántással és a talajfelszín lezárását ‒, illetve kitért ezek fontosságára. Továbbá rámutatott, hogy
s fontos a sorok és tőhelyek kitűzése, figyelve arra, hogy azok ne kerüljenek túl közel egymáshoz. Gyümölcsfák esetében az ültetőgödrök 60 centiméter mélyek legyenek, s ha ezt nem lapáttal ássák ki, hanem fúrással, akkor érdemes figyelni a talaj vízháztartására ‒ ismertette a szakember.
A kertészmérnök ezután rátért a ribizli és málna telepítéséhez szükséges legfontosabb információkra. Többek között megtudhattuk, hogy a telepítésük előtt érdemes istálló-trágyázni a területet, majd mélyszántani. De amíg a ribizli esetében az ültetési mélység harminc centiméter, addig a málnát lehet sekélyebben ültetni. Előbbi esetében a sorok között három, a tövek között egy méter távolságot érdemes tartani, utóbbinál 2‒3 métert a sorok között, s csupán fél méter is elég a tövek között.
Mivel a gyümölcsösök kialakításakor nagyon fontos a szaporítóanyag minősége, így az illetékes azt is kiemelte, hogy
A továbbiakban az ültetőanyag előkészítésének, az ültetésnek, illetve az oltásnak a módjáról tájékoztatta a konferencián résztvevőket Ferencz Lehel, majd a gyümölcsfák művelési rendszerét, a különböző koronaformákat ismertette. Az utóbbiakat egyesével mutatta be, és magyarázta el a kialakításukhoz szükséges tennivalókat.
Ferencz Lehel kertészmérnök
Fotó: Pinti Attila
Az előadása végén összehasonlította az intenzív és hagyományos gyümölcstermesztést, kiemelve azok előnyeit és hátrányait. S nem mulasztotta el ismertetni az ültetés utáni tennivalókat sem, mint a vadkárok elleni védekezést, szükség esetén támrendszerek kialakítását, illetve a talajtakarást. Ugyanakkor fontosak az ápolási munkálatok is ‒ őszi telepítés után tavasszal a bakhátak eltávolítása, a metszés és a törzsek meszelése ‒, valamint a tápanyag-utánpótlásra is figyelni kell ‒ hangzottak el.
Változatos témákról három nap
A szakmai napok részeként csütörtökön a sportfelületek, zöldövezetek szakszerű építéséről, gondozásáról, illetve öntözőberendezések telepítéséről értekeztek a meghívott előadók. Pénteken a fent említett mellett az agrárágazatra és vidékfejlesztésre vonatkozó pályázati lehetőségekről, a vadon élő, illetve termesztett fűszer- és gyógynövényekről tudhattak meg többet az érdeklődők. Egy magyarországi talajdoktor pedig péntek délután és szombat délelőtt a bio-, valamint észszerű gazdálkodással kapcsolatos tapasztalatait, tudását osztotta meg az érdeklődőkkel. Mindeközben pedig megtekinthetőek voltak a Garden Proiect által gyártott és termesztett termékek is.
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
szóljon hozzá!