Hirdetés
Hirdetés

Hiába kevés a hely, Csíkban nem tilos a kisteherautók, cégautók lakóövezeti parkoltatása

Már a személygépkocsiknak sincs elegendő hely a lakótelepeken. Archív •  Fotó: Kristó Róbert

Már a személygépkocsiknak sincs elegendő hely a lakótelepeken. Archív

Fotó: Kristó Róbert

Több romániai városban helyi határozattal korlátozzák vagy tiltják a kisbuszok és áruszállító járművek parkolását a lakótelepeken vagy az utcákon, Csíkszeredában viszont nincs erre vonatkozó tiltás, ugyanis helyi rendőrség hiányában nehéz lenne a szabályzó számon kérése. A lakóövezetek egy részében nem okoz gondot, máshol azonban zavaró, ha a szóban forgó járművek foglalják az amúgy is szűkös számú parkolóhelyet.

Barabás Hajnal

2018. január 18., 14:242018. január 18., 14:24

László András, a Hargita 1-es lakószövetség ügyintézője kérdésünkre elmondta, a lakók 40 autóval rendelkeznek, ehhez képest csak 25 parkolóhely van a lakóövezetükben, ráadásul sok cégautó állomásozik itt, aki tehát este ér haza, az udvarban sokszor nem is talál szabad helyet. Hozzátette, ugyanez a helyzet a Villanytelep utca és a Hargita út által közrezárt övezetben is. Mindezek mellett

akadnak olyanok is, akiknek ugyan van garázsa, de mégsem ott tartják az autójukat, és foglalják a helyet a parkolókban.

Sokan a cégautót és a saját autót is a lakóövezeti parkolóban állomásoztatják, szintén foglalva a helyeket. Ilyen körülmények között, aki későn érkezik haza, keresheti a helyet gépkocsijával a városban, hogy leparkolhasson.

Sok az autó, kevés a parkolóhely

Gheorghe Ianău, a Szabadság tér 4–6–8. lakószövetség elnöke arról számolt be, hogy esetükben a tömbházak alsó szintjén működő cégek járművei foglalják sokszor a parkolóhelyeket, többségük nagy méretű autó, ez pedig gondot jelent. Ugyanakkor központi fekvésű a lakóövezetük, közelükben van a megyeháza és egyéb intézmények, üzletek, ezért

sokan náluk parkolnak le gépkocsijukkal, így a lakók sem a tömbházak előtti, sem a mögötti parkolókban nem találnak szabad helyeket.

Járdán vagy az út mentén. Egyes vállalkozások a telephelyen való parkoltatás helyett a zavaróbb módszert választják •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Járdán vagy az út mentén. Egyes vállalkozások a telephelyen való parkoltatás helyett a zavaróbb módszert választják

Fotó: Gecse Noémi

Szerencsésebb helyzetben vannak a Fűzfa lakószövetséghez tartozó tömbházak lakói, mert nagy befogadóképességű parkolóval rendelkeznek. Mint Szakács Gyula, a lakástulajdonosi társulás elnöke elmondta, nem jellemző náluk, hogy haszongépjárművek vagy áruszállító autók foglalnák a parkolókat, mindössze néhány állomásozik ott, de nem zavaró számukra. Hasonlóan vélekedett több más csíkszeredai lakószövetség-vezető is: többen is magyarázták,

nem a kisteherautókkal vagy áruszállító autókkal van baj, hanem azzal, hogy sok az autó, de kevés a parkolóhely.

Zsúfoltak a lakóövezeti parkolók

„Napközben a közelben lévő cégek, intézmények alkalmazottai használják a lakóövezeti parkolót. Este viszont már a lakók, általában ekkor már alig lehet helyet találni, a legtöbb hely foglalt. Van, aki a járdára, zöldövezetre parkol, de én inkább távolabb keresek parkolóhelyet magamnak” – válaszolta érdeklődésünkre egy járművezető, aki a Lendület sétány parkolójában épp autójáról takarította le a havat.

Hirdetés

A közelben, a Testvériség sugárút toronyházai mögötti parkolóban egy másik sofőr úgy vélekedett, hogy átlagban 3–4 áruszállító jármű, nagyobb méretű cégautó szokott a parkolóban állomásozni. Mint magyarázta, délután három óráig még akad szabad hely, azonban késő délután, este már nehezen lehet találni.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Példák más városokból

Több romániai város helyi önkormányzati határozattal szabályozta a kisbuszok, kisteherautók, áruszállító és haszongépjárművek állomásoztatását a lakóövezetekben, közterületeken, többek között azzal a céllal, hogy enyhítsék a lakóövezeti parkolók zsúfoltságát. Galacon például 2014 óta létezik helyi határozat, amely tiltja a közterületeken való parkolást a 3,5 tonnánál nagyobb áruszállítóknak, illetve 9 személyesnél nagyobb járműveknek, a szabálysértőt pedig a helyi rendőrség 500–1000 lej közötti bírsággal sújthatja. Szintén a helyi rendőrség gondoskodik a szabály betartásáról Sucsáván is, ahol 2011-ben határozott a helyi önkormányzati képviselő-testület arról, hogy megtiltják a nagyméretű járművek lakótelepeken való parkolását. Temesvár utcáin is tilos az áru- és személyszállító gépkocsik állomásoztatása 2006 óta, a szabályozást 2015-ben szigorították, így azóta a kilenc személyesnél, valamint az 1,9 tonnánál nagyobb járművekre is érvényes a tiltás. Székelyudvarhelyen tavaly márciustól vezették be, hogy este nyolc és reggel hat óra között nem tartózkodhatnak 2,5 tonnánál nehezebb, 5,5 méternél hosszabb, valamint nyolc személyesnél nagyobb kisbuszok, illetve áruszállító autók, haszongépjárművek a székelyudvarhelyi lakóövezetekben. A felsorolt városokban a szabályok betartását minden esetben a helyi rendőrségek ellenőrzik.

Nincs helyi rendőrség

A témában megkerestük a csíkszeredai városházát is, hogy létezik-e hasonló határozat, szabályzó a lakótelepi parkolóhelyek zsúfoltságának enyhítésére, amely korlátozná a haszongépjárművek, áru- és személyszállító járművek állomásoztatását a lakóövezetek parkolóiban. „Egy ilyen jellegű szabályzónak akkor van értelme, ha van, aki annak a betartását számon kérje. Bizonyára azért fogadtak el ilyen határozatot Székelyudvarhelyen, és talán tudna érvényesülni – ha érvényesül –, mert ott van helyi rendőrség az önkormányzat alárendeltségében” – érvelt Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Csíkszeredában tehát nincs ilyen szabályzó, és mint ismert, a megyeszékhelyen nem működik helyi rendőrség sem.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés