
Archív
Fotó: Pál Árpád
A Kárpát-medence leg(t)ízesebb fesztiváljára készül Székelyudvarhely és Udvarhelyszék: a hétvégén tartják az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivált. A közösségépítő rendezvény immár a tizedik, és tavalyhoz hasonlóan az Erdélyi Táncháztalálkozóval karöltve színes, ízes, értékmegőrző programmal várja a látogatókat.
2018. szeptember 12., 18:532018. szeptember 12., 18:53
2018. szeptember 12., 18:552018. szeptember 12., 18:55
„Ínséges évek után újra a bőség ünnepét ülhetjük Udvarhelyen. Fontos megvizsgálnunk ugyanakkor, hogy ez a bőség mit jelent számunkra” – mondta a fesztivál apropóján Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért kuratóriumának elnöke. Hozzátette, a szervezők kiemelt célja a helyénvalóság fogalmának meghonosítása a székelyföldi köztudatban.
A helyénvalóság az, amikor „leporoljuk a kézfogást, és az üzenetté válik, leporoljuk a kimondott szót, és így az megtelik tartalommal, leporoljuk a port az emberekről, és kiegyenesedik a gerincük, lefújjuk a port a sok kacatról, amit vásárolunk, és a helyben termesztett zöldség, gyümölcs, haszonállat lesz a betevő falat, kiporoljuk közösségeinket, és azok újra igazi, jelenükért és jövőjükért felelős közösségek lesznek” – sorolta Molnár Judit, a Civitas Alapítvány programigazgatója, a Gyümölcsfesztivál projektfelelőse. Ez a szellemiség nyilvánul meg az idén jubiláló gyümölcsünnepben, illetve a Helyénvaló bolt révén is, amelynek hivatalos megnyitóját a fesztivál égisze alatt, szeptember 14-én, pénteken tartják.
A tizedik Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál struktúrája, tisztasága, egyszerű szépsége továbbra is megmaradt, a program is alapjaiban hasonló az előző évekéhez. Mint azt Dobai Margit, az udvarhelyszéki közösségeket összefogó szervező elmondta, ezúttal tizenkét közösség, Csekefalva, Farkaslaka, Fenyéd, Fenyőkút, Firtosmartonos, Firtosváralja, Kecset, Kénos, Máréfalva, Oroszhegy, Székelymagyaros és Zetelaka asszonyai
A kiállításra az ország minden pontjáról érkeznek népi és iparművészek is. Lesz pénzmentes piac is, ahol különböző gyümölcs-, zöldség- és gyógynövénytermékek cserélnek gazdát. Nem marad el a közös sütés-főzés sem, a jubileum jegyében vasárnap a részt vevő közösségek tízféle gyümölcsből együtt főznek lekvárt, amelyet majd a látogatók is megkóstolhatnak.
Archív
Fotó: Pál Árpád
Mivel nemcsak kulturális rendezvény, hanem vidékfejlesztési, szakmai projekt is a gyümölcsünnep, a program pénteken a Művelődési Házban megrendezendő szakmai konferenciával rajtol, amelyet majd bor- és sajtkóstolással zárnak – a kóstolni vágyókat Bálint Lajos borász és Bányász József sajtkészítő várja.
Tavaly véletlenszerűen, idén már tervezetten egybefonódik a második Erdélyi Táncháztalálkozó és az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál, hiszen a két rendezvény hasonló értékeket képvisel, magyarázta Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely vezetője. A partnerség révén tehát szombaton és vasárnap több mint harminc néptánccsoport lép fel a minifocipálya színpadán.
Fontos, hogy a nyertesek szeptember 27-éig átvehetik nyereményeiket a Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi székhelyén.
Látni- és tennivaló mindenkinek
Ezúttal is lesz játszó- és kézműves alkotóház a gyerekeknek, illetve többféle vetélkedő kicsiknek és felnőtteknek egyaránt. A leg(t)ízesebb fesztiválon Udvarhelyszék legfinomabb és leglátványosabb aszaltgyümölcs-kosara kerestetik, a gyermekek termésbábokkal és gyümölcsszobrokkal szállhatnak versenybe, de a tizenkét közösség legfinomabb gyümölcskocsonyáját is díjazza majd az Erdélyi Konyha zsűricsapata. Lesz ugyanakkor gyógynövény- és lekvárfelismerő verseny, valamint fotósarok is.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Legalább tíz komolyan vehető államfőjelöltre érkezett javaslat, de a döntést végül a Tisza Párt frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán.
Elérte a 30 százalékot a munkálatok készültségi szintje a Nagyszeben–Pitești autópálya (A1) Bojca 1. alagútjánál – közölte hétfőn a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Vizsgáznak kedden országszerte a pedagógusok a címzetes tanári állásokért, Székelyföldön mintegy 2300 jelentkezővel. A határozatlan idejű állásokért több helyen erős a túljelentkezés, különösen az óvodapedagógusi, tanítói és testnevelői posztoknál.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) 206 bírságot szabott ki összesen több mint egymillió lej értékben és 161 figyelmeztetést adott a román tengerparti üdülőhelyeken július 13. és 19. között végzett ellenőrzések során.
Az ország nagy részéhez hasonlóan Hargita megyében is figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a kórházakban. Az általános sztrájk kirobbantása attól függ, hogy a héten kapnak-e kormányígéreteket követeléseikre – mondta a Sanitas megyei vezetője.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
szóljon hozzá!