Hetek óta rejtély, hogy hová tűnt a háromszéki fiatal lány

Április 11-e óta keresik a kamaszlányt •  Fotó: Tuchiluș Alex

Április 11-e óta keresik a kamaszlányt

Fotó: Tuchiluș Alex

A kézdivásárhelyi születésű, mindössze 16 éves lány eltűnéséről április 11-én értesítették a rendőrséget, de azóta sem lelték nyomát. Azóta több ezer ember – köztük határokon túli jóakarók – osztották meg a fiatal eltűnésének hírét.

Farkas Orsolya

2025. május 06., 22:442025. május 06., 22:44

Koncz Anita Alexa április 11-én, csaknem egy hónapja tűnt el a sepsiszentgyörgyi elhelyezési központból. A nyomozás április 18-án már nemzetközi együttműködésben folyt, az addig feltárt adatok szerint a lány már azelőtt kiléphetett az országból, hogy eltűnése feltűnt volna a felügyeletét gyakorlóknak.

Valószínűleg önként távozott, ügyében törvénytelen határátlépés miatt bűnügyi eljárást is indítottak a hatóságok. Május 6-án a Kovászna megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre közölte:

egyelőre nem sikerült újabb információkat kideríteni, a lányt jelenleg is keresik.

•  Fotó: Román Rendőrség Galéria

Fotó: Román Rendőrség

A kamaszlány eltűnésének híre elterjedt a hazai és a magyarországi médiában is. Az édesanya részéről felmerült a gyanú, hogy a gyermek a szomszédos országban tartózkodhat, így

a közösségi oldalakon is segítséget kért, bejegyzését csaknem hatezren osztották meg.

Az Eltűnt emberekért-megoszthatod nevű Facebook-csoport is közölte a Koncz Anita személyleírását, aminek köszönhetően legalább félszáz – zömében magyarországi, de Ausztriában és Angliában is élő – felhasználó továbbította a hírt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása

Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.

Kelemen Hunor: ha a nyugdíjreform nem állja ki az alkotmányossági próbát, megszűnik a kormány legitimitása
2025. szeptember 09., kedd

Hétfőn Madéfalván, kedden Tölgyesen riasztottak medve miatt

Hónap eleje óta egyre gyakrabban értesítik a hatóságokat, hogy medve járkál a lakott övezetekben Hargita megye több településén is. Kedd délután Tölgyesről érkezett jelzés.

Hétfőn Madéfalván, kedden Tölgyesen riasztottak medve miatt
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is benne van abban, hogy a gyesen levő anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetét amely több társadalmi csoport egészségbiztosítási járulékkötelezettségét törölné el.

A PNL is benne van abban, hogy a gyesen levő anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Már több mint 506 lejt ér egy gramm arany Romániában

A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany kedden 506,4161 lejt ér, 3,8344 lejjel (0,76 százalékkal) többet, mint hétfőn (502,5817 lej). Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.

Már több mint 506 lejt ér egy gramm arany Romániában
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: a kormány nem tervezi az általános nyugdíjkorhatár növelését

Florin Manole munkaügyi miniszter kedden kijelentette, hogy a kormány nem tervezi az általános nyugdíjkorhatár növelését.

Munkaügyi miniszter: a kormány nem tervezi az általános nyugdíjkorhatár növelését
2025. szeptember 09., kedd

Fellebbez az SZNT az Európai Bizottság döntése ellen

Élni fog a fellebbezés jogával a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), miután az Európai Bizottság elutasította a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című európai polgári kezdeményezést.

Fellebbez az SZNT az Európai Bizottság döntése ellen
2025. szeptember 09., kedd

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
2025. szeptember 09., kedd

Digitális segítség a lemaradó diákoknak: kedvezményes bérletet kínál a Matekre fel!

Kedvezményes bérlettel segíti a gyengébben teljesítő diákokat a Matekre fel! magyar nyelvű oktatási platform, amely ötven intézménynek kínál lehetőséget arra, hogy diákjai interaktív, digitális formában gyakorolják a matematikát.

Digitális segítség a lemaradó diákoknak: kedvezményes bérletet kínál a Matekre fel!
2025. szeptember 09., kedd

Áttörte a sorompókat a BMW-s, majd a várakozó autóknak ütközött – videóval

Nem tudott megállni a vasúti átkelőnél, áttörte a sorompókat, majd két járműnek ütközött autójával egy sofőr. A sorompók áttöréséről térfigyelőkamera-felvételt tettek közzé.

Áttörte a sorompókat a BMW-s, majd a várakozó autóknak ütközött – videóval
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: a tanórák jó részét helyettesítő tanárok tartják

A romániai iskolákban a tanórák jó részét helyettesítő tanárok tartják – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan kormányfő.

Bolojan: a tanórák jó részét helyettesítő tanárok tartják