
Nincs könnyű dolga annak, aki szeretné megnézni, hogy egy megyében mely településeken lehet online adókat, illetékeket, esetleg bírságokat fizetni
Fotó: Haáz Vince
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
2026. október 16., 07:572026. október 16., 07:57
Februárban döntött arról a kormány, hogy minden területi közigazgatási egységnek, tehát az önkormányzatoknak csatlakozniuk kell az Országos Elektronikus Online Fizetési Rendszerhez (SNEP), azaz a Ghișeul.ro platformhoz, amit azért hoztak létre, hogy az adófizetők a hivatalok felkeresése nélkül, otthonról is ki tudják fizetni a helyi adókat, illetékeket.
ellenkező esetben a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet értelmében elveszíthetik a jövedelemadó-visszaosztásból származó pénzeket és az állami költségvetésből várt más fejlesztési összegeket.
Ám amint az kiderült, a szankció veszélye jónéhány településen nem tudja felgyorsítani a folyamatot, ugyanis számos polgármesteri hivatalban a helyi adók kiszámításhoz szükséges adatok digitalizációja sem történt még meg.
Hargita megyében 9 olyan település van, amelynél nem lehet eljutni a fizetési ablakig a Ghișeul.ro-n: Csíkdánfalva, Gyergyóditró, Gyergyóújfalu, Gyimesfelsőlok, Homoródalmás, Homoródszentmárton, Kápolnásfalu, Nagygalambfalva és Gyergyóvárhegy.
Ezek közül ötnél azonban számtalan helyi adónemet és illetéket felsorol a platform, amelyek a bejelentkezés után kifizethetők. Ám erre a bejelentkezés után sincs lehetőség, ami megkérdőjelezi számos más település esetében is a platform által közölt információk hitelességét. És ezt csak megerősíti az, amit az egyik érintett község hivatalnoka elmondott. Általános probléma szerinte az, hogy
Így tehát a település csatlakozhatna ugyan a platformhoz, de az online adófizetés akkor se lenne működőképes.
Fotó: Veres Nándor
Több községben is abban reménykednek, hogy a folyamatban lévő digitalizációs pályázatok által meg tudják teremteni az online platformhoz való csatlakozás alapjait. Egyelőre azonban
ugyanis a hivatalban mindenkinek 5–6 feladata van még a fő tevékenységén kívül, mivel leépítések voltak idén az önkormányzatoknál – mondta.
Nincs könnyű dolga annak, aki szeretné megnézni, mely településeken lehet online adókat, illetékeket, esetleg bírságokat fizetni. A Ghișeul.ro-n ugyan található egy hivatkozás a platformhoz csatlakozott településekről, ám oda ABC-sorrendben beömlesztették az ország összes közigazgatási egységét. Hasonló a helyzet a bejelentkezéssel történő fizetésben részt vevő közigazgatási egységek listájára kattintva is, bár azon már kevesebb település szerepel.
A harmadik lehetőség a térképen kiválasztani a megyét. Így már csak az ott található településeket listázza a rendszer, és azokat egyenként végignézve ellenőrizhető, hogy mely településen lehet online fizetni. De az adatok ellentmondásosak:
a bejelentkezéssel történő fizetésben részt vevő közigazgatási egységek listáján nem szerepelnek a felsorolt községek,
a csatlakozott közigazgatási egységek listáján viszont ott vannak, de némelyik nem aktív, másoknál viszont számtalan adónemet felsorol a rendszer, miközben azok nem kifizethetők online.
A nem problémás közigazgatási egységek némelyikénél sem világos, hogy pontosan milyen adókat és illetékeket lehet online fizetni, ugyanis némelyik adónem helyett csak egy szám szerepel az „adók megtekintése/ fizetés” listán.
A csatlakozásra megszabott határidő végén országszerte 269 olyan polgármesteri hivatal volt a mintegy 900-ból, amely nem volt becsatlakozva a Ghișeul.ro rendszerbe.
Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.
Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
szóljon hozzá!