Hazaérkezik a Kárpát-medence

A kereszténység, illetve az ezzel kapcsolatos értékrend, a magyarság és nemzeti öntudat a központi témája annak a tábornak, amelyet a csíkszeredai székhelyű Erdélyi Háló Egyesület szervez Marosfőn. A Hazaérkezik a Káprát-medence mottójú rendezvényre közel négyszáz résztvevőt várnak a Kárpát-medence egész területéről.

Rédai Botond

2011. július 25., 17:512011. július 25., 17:51

2011. július 25., 18:322011. július 25., 18:32

Az ének, az ima és a jókedv is otthonra lel a Háló-táborban

A keresztény értékrend, a nemzeti és európai kultúra felé nyitott embereket fogadjuk, ahol egy héten keresztül lelki, szellemi, kulturális és sportprogramok keretében az érett, társadalmáért felelős keresztény ember kiművelését segítjük – fogalmaznak az eseménnyel kapcsolatban a szervezők.

A július 31. – augusztus 7. között zajló programsorozaton kereszténységünk és magyarságunk körvonalazódik, de persze, nem marad ki az ima, az előadás, a sport, a zene, a humor, a mosoly, a tánc, az ölelés és a jó szó. „Kereszténységünk és magyarságunk életünk két olyan realitása, amely lényegesen hozzátartozik a gyökereinkhez, bölcsőnkhöz, emberi identitásunk fejlődéséhez. Az idei táborba arra hívjuk az előzetesen bejelentkezett résztvevőket, hogy élményszerűen találkozzunk gyökereinkkel és töltsön el bennünket az otthonosság érzése” – olvasható a közleményben.

A témákban való elmélyedést közéleti és egyházi személyiségek segítik elő előadásaik során. Jelen lesz többek között Nemes Csaba lelkész, Tőkés László EP-alelnök, Sógor Csaba EP-képviselő, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Szintén a résztvevőknek tart előadást Portik Hegyi Kelemen főesperes, vagy éppen Orosz István ifjúsági lelkész. Az egyhetes tábort Tamás József római katolikus püspök által celebrált szentmisével nyitják meg, melynek kezdési időpontja augusztus 1., 11.30 óra.

A programsorozat záró szentmiséjét főtisztelendő dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek celebrálja augusztus 6-án 17.30 órai kezdettel. A budapesti Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület társszervezésében zajló program öt altáborral fog működni: felnőtt, ifi, tini, kisiskolás és óvodás altábor. „Az altáborok működése azért is fontos, hogy a családok együtt fejlődhessenek és részesüljenek a közös élményekben” – nyomatékosítottak a szervezők. Az esemény, többek között, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Hargita Megye Tanácsa, Bethlen Gábor Alap, illetve az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság támogatásával jött létre.

A Háló egyesületről röviden

A Háló (Katolikus Közösségek Hálózata) katolikus indíttatású keresztény mozgalom, melynek küldetése, hogy evangéliumi gyökereit korszerűen, a mai világban megjelenítse. A Háló az egyházon belül él, és annak közösségi arcát hordozza. A személyt alapvetően közösségben képzeli el, ezért az arra vágyókat segíti, hogy közösségre leljenek. Alapvető működése a közösségek közötti kapcsolatépítés, tevékenysége elsődlegesen a Kárpát-medencében zajlik. Az egyesületről bővebben tájékozódni a www.halo.hu honlapon lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás

A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.

Zarándokokkal és gyergyószentmiklósiakkal imádkozott együtt Sulyok Tamás
Hirdetés
2026. május 24., vasárnap

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó

Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.

„Ezt át kell élni, szavakkal nem lehet elmondani”: zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúról – videó
2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
Hirdetés