
Fotó: Veres Nándor
A Gyulafehérvári Caritas az elmúlt évekhez hasonlóan idén is gyűjtést szervez az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon. Teszi ezt már évek óta a hátrányos helyzetű személyek megsegítésére. Ezúttal ismét a nélkülöző gyerekek kerülnek előtérbe.
2013. november 13., 16:332013. november 13., 16:33
2013. november 13., 17:012013. november 13., 17:01
November 17-én a Gyulafehérvári Főegyházmegye templomaiban azon hátrányos helyzetű gyerekek javára gyűjtenek, akik számára a Gyulafehérvári Caritas szervez különböző tevékenységeket – tudtuk meg Endes Ábrahám Ibolyától. A szervezet közkapcsolatokért felelős munkatársa közleményében leírja, Erdély-szerte több olyan programot működtet a Caritas, amelynek célja ezen gyerekek segítése.
A családi típusú gyermekotthonokban például 3 és 26 év közötti, nehéz sorsú gyermekek és fiatalok laknak állandó jelleggel. A rendszeres nappali foglalkoztatók révén is a hátrányos helyzetű gyermekekre és fiatalokra figyelnek. Továbbá nevelő és megelőző foglalkozásokat, közösségi programokat és tevékenységeket, korai nevelő- és fejlesztő központokat működtetnek, melyek célja, hogy megelőzzék a problémákat, egészséges és életrevaló fiatalokat neveljenek. „Foglalkozunk fogyatékkal élő gyerekekkel, fiatalokkal is, valamint roma gyerekek fezárkoztatásával” – mutatnak rá a közleményben.
Adakozásra buzdít az érsek is
Adakozásra buzdít Jakubinyi György gyulafehérvári érsek is. Ezzel kapcsolatos körlevelében leírja, mai világunkban az elveszettek nem csupán azok, akik valamilyen okból kifolyólag „letértek” Isten útjáról, hanem azok is, akiktől „elvették”, „elsajátították” mindazt, ami őket illetné meg. Ebben az értelemben „elveszettek” lehetnek azok a gyermekek is, akik nem tudják felismerni és megismerni ezt az isteni életet, mert olyan környezetbe születtek, ahonnan hiányzik a szeretet. „Szentatyánk, Ferenc pápa egyik katekézisében a következőképpen fogalmazott: »Az a társadalom, amely magára hagyja a gyermekeket és kirekeszti az időseket, kitépi gyökereit és elhomályosítja jövőjét. A kicsinyek és az idősek gondozása a civilizáltság jele.« A felebarát iránti szeretet egyetemes és mégis konkrét marad, mert környezetünk gyermekei és idősei leginkább szomjúhozzak ezt a szeretetet” – hangsúlyozza az egyházi méltóság, majd arra kéri híveit, lehetőségeikhez mérten támogassák a főegyházmegyei Caritas idei gyűjtését is.
Időseket segítettek tavaly
A múlt évi Szent Erzsébet-gyűjtés során egyébként 167 245 lej gyűlt össze, amelyet az otthoni gondozásban és ápolásban, mozgáskompetencia-fejlesztő központokban, valamint betegközvetítő szolgáltatásokat igénybe vevő több ezer idős, beteg személy megsegítésére fordítottak.
Vasárnap adakozhatunk
Az adományokat a Szent Erzsébet-gyűjtés keretében november 17-én Erdély katolikus templomaiban lehet kézbesíteni. Szintén adakozni lehet a helyi Caritas-képviseleteknél vagy a Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtő bankszámlájára történő fizetéssel (Számlaszám: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia. Számlatulajdonos: Caritas Alba Iulia. Adóazonosító szám: 4562770).
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!