Hat iskolaépületet korszerűsítenek Gyergyóremetén

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Felújított épületekben, a legmodernebb didaktikai eszközökkel felszerelt osztályokban tanulhatnak hamarosan a remetei gyerekek. A Regionális Operatív Program keretében nyert pályázat összegéből négy helyszínen hat iskolaépület korszerűsítési munkálatai kezdődnek el hamarosan.

Pethő Melánia

2011. március 28., 17:402011. március 28., 17:40

2011. március 28., 18:102011. március 28., 18:10

Egymillió euró, azaz 4 millió 200 ezer lej értékű projekt kivitelezésének látnak neki Gyergyóremetén. A község a Regionális Operatív Programtól 2010-ben nyert pályázatával hat iskolaépület korszerűsítését, felszerelését oldja meg – az összesen négy helyszínen végzendő munkálatok a start előtti fázisban állnak. A kétszázalékos önrészt igénylő nagy értékű befektetés kétharmadát építésre, korszerűsítésre, egyharmadát pedig felszerelésekre fordítják.

„Nagy reményekkel nézünk elébe, mert ez az jelenti, hogy az összes oktatási intézményünk épülete rendbe lesz téve, a működésükhöz szükséges minden engedéllyel együtt. Kényelmes, korszerű iskolák várják majd a diákokat, tanáraikat” – mondta Laczkó Albert Elemér polgármester, aki – bár nagy lépésnek könyveli el a beruházást – úgy véli, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezáltal megoldódik a községben lévő iskolaépületek minden gondja a jövőre nézve. „Az életszínvonal emelkedése olyan napi működési költségeket hatványoz, ami más jellegű problémákat hoz felszínre. Nem az lesz a gond, hogy hideg van, hanem az, hogy miből lesz meleg…” –  hozta fel példaképpen.

A községvezető lényegesnek tartja, hogy az épületek felújítása mellett az osztályok felszereltségére is jelentős összeget tudnak majd fordítani. Ismertetése szerint a pályázat készítésekor a tanítók, tanárok összeírták a didaktikai eszközök, felszerelések szükséglistáját, beszerzéskor pedig fontos szempont lesz, hogy az anyanyelven oktatott tantárgyak szemléltető eszközei ne a tanügyminisztérium által kiadott eszközök legyenek, hanem azok magyar feliratokkal, magyarázatokkal legyenek ellátva. Éppen ezért a segédanyagok elkészítésére pályázatot írnak majd ki – mondta.

Jó hírei mellett aggodalmának is hangot adott a polgármester – mint mondja, a felújított iskolaépületeknek akkor lehetne igazán örvendeni, ha a községben növekedne a gyermeklétszám, hisz ilyen téren a jelenlegi állapotok nem a legbiztatóbbak.

„Elmondható, hogy Damoklész kardja lebeg fölöttünk, hisz már ősszel bajba kerülhet az iskola. Nem az intézmény léte forog kockán, hanem azok az iskolaépületek, ahol például 6 vagy 8 fős osztályok vannak. Ha azokat a gyerekeket a központi iskolaépületbe hozzuk át, akkor fel kell számoljuk az adott iskolát, vagy pedig be kell vezetni az összevont oktatást, amit szintén nem tartok a legmegfelelőbbnek” – vélekedik, mindazonáltal azzal biztatja a diákokat, szülőket, tanárokat, hogy az iskolafelújítási munkálatok 2012 tavaszára tervezett befejezését akár már ez év végére sikerül megoldani.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 24., vasárnap

Arcok a Kárpát-medence legnagyobb zarándokünnepéről

Az összmagyarság ünnepe, tízezrek találkozási pontja, „hazatérés” és még sorolhatnánk a csíksomlyói búcsú jelzőit. Újabb fotós összeállításunkban ezúttal a csíksomlyói búcsú arcait mutatjuk, akiken megakadt a fotósaink szeme és lencséje.

Arcok a Kárpát-medence legnagyobb zarándokünnepéről
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban

A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban
2026. május 23., szombat

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket

Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket
2026. május 23., szombat

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok

Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó

A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu

Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt

A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. május 23., szombat

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit

Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Hirdetés