Két háromszéki üzletember szerepel a Forbes magazin Románia leggazdagabb embereit tartalmazó toplistáján. Volt idő, amikor hat vállalkozó neve is megjelent a kiadványban.
2011. november 09., 12:092011. november 09., 12:09
A legmódosabb háromszékiek a Domo cég alapítói, Szarvadi Loránd, és Hegedüs Ferenc. A 43 éves Szarvadi 27 millió euróra becsült vagyonával a 110-ik (tavaly 222.), míg az 50 éves Hegedüs 30 millióval a 109-ik (265.) helyen áll.
„Az elektronikai cikkeket forgalmazó cég létrehozói kemény, kitartó munkával alapozták meg vállalkozásuk hírnevét, konzervatívnak mondható vezetésüknek köszönhetően sikerült az ország élvonalába emelniük” – olvasható a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közleményében. Négy évvel ezelőtt, a részvények 50 százalékát eladták a TransBalkan Befektetési Társaságnak 50 millió euróért.
„Annak ellenére, hogy jelenleg kisrészvényes, Szarvadi a Domo ügyvezető igazgatója maradt, ez mellett társtulajdonosa a teljesen felújított és tavasszal megnyitott bálványosi Best West Szállodának” – áll a közleményben.
Herman Rosner, a kereskedelmi és iparkamara elnöke, amikor első alkalommal jelentek meg a Capital lap 300 milliomos toplistáján, „fehér milliomosoknak” nevezte Szarvadit és Hegedűst, „mivel tisztességes módon, következetes munkával szerezték vagyonukat”, nem volt közük a vitatható privatizálásokhoz.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.
Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.
Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
szóljon hozzá!