Abortusz a baba neme miatt

Az abortuszokat szabályozná az Európa Tanács azon javaslata, amely szerint tilos lenne megmondani a születendő gyermek nemét. Sepsiszentgyörgyön szelektív abortuszra volt már példa, noha a terhesség korai szakaszában bizonytalan a gyermek neme.

Bús Ildikó

2011. október 27., 11:062011. október 27., 11:06

2011. október 27., 11:522011. október 27., 11:52

A legtöbb szülő kíváncsi a baba nemére, de abortuszt kevesen választottak emiatt

Erdős Enikő az első kisbabáját várja és már a terhesség korai szakaszában kíváncsi volt a baba nemére – így hetente kérdezett rá orvosától, de csak a 25. héten derült ki, hogy kisfiút vár. Enikő nagyon örült a hírnek, annak ellenére is, hogy mindig kislányra vágyott, rózsaszín babaruhás, hosszú hajú, eleven kislányra.

„Amikor megtudtam, hogy kisfiam lesz, nem éreztem csalódottságot, hanem kisautókat és kisvasutat képzeltem a babák helyett, de egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy emiatt terhességmegszakítást kérjek. Persze, nem is lehet törvényes úton, de ha lehetne sem tennék ilyet, mert nem fontos a gyerek neme, hanem csak az, hogy egészséges legyen. Majd a kistestvére lány lesz, de ha ő sem az sem lesz gond” –  mondta a fiatal édesanya, és ezzel ért egyet dr. András Pál szülész-nőgyógyász főorvos is, aki úgy tapasztalta, ha nem olyan nemű gyerek születik egy családba, amilyent vártak, akkor újabb terhességet vállalnak a családok.

„Az Európai Unió gondolkodása a fejlett országokra épül, és ott is fogannak ezek a gondolatok, de nehéz gyakorlatba ültetni őket Romániában. Itt egyelőre a törvényesen engedélyezett terhességmegszakítás alatt igen nehéz száz százalékosan meghatározni a születendő gyermek nemét, ahhoz komolyabb ultrahangkészülékre és felkészültségre lenne szükség. Amikor mi megállapítjuk a nemet, akkor már gyakorlatilag nem lehet megszakítani a terhességet” – magyarázza az orvos.

Húszhetes ultrahangon már látható a születendő gyermek neme

Ugyanakkor dr. András Pál azt is kifejtette, tapasztalata szerint rengetegen vannak, akik ha biztosak lennének a születendő gyermek nemében, és nem az amire számítottak, akkor inkább vállalnának újabb babát, ahogyan Enikőék is teszik. Az orvos szerint nem változna sok minden a tervezett direktívával, hiszen itt nem jellemző az ilyen abortusz-kérés, bár ha azt akar valaki, az indokot nem mindig ismerteti.

A szülész-nőgyógyász azt is elmondta, volt már olyan esete, amikor a pár a gyerek neme miatt kért  abortuszt: „Nem lehetett lebeszélni őket, egy másik orvos látott valamit, én pedig az ellenkezőjét. A pár az abortusz mellett döntött, holott nekem volt igazam és a gyermek neme az volt, amit ők is akartak volna. Ezért mondom, hogy a terhesség korai fázisában a nem meghatározása bizonytalan”.

A baba nemére vonatkozóan a fogamzás alatt több technika és praktika is van, ezek megalapozottsága azonban bizonytalan. A kínai fogamzásnaptár módszerét többen is alkalmazzák, ez egy XIII. századi kínai tudós megfigyeléseire alapozza az eredményt. Szerinte ugyanis egy tetszőlegesen kiválasztott női ciklus során csupán az egyik nemű magzat fogantatása lehetséges. A naptármódszerek mellett más parktikák és jelek is vannak, ezek a népi hiedelemben elterjedt jelek: pocak mérete és formája, a kismama életvitele. Kinga kétgyerekes anyuka, mindkét terhessége esetében titoktartást kért orvosától a baba nemét illetően.

„Meglepetést akartunk, nem volt fontos, hogy ki lesz, csak az, hogy egészséges legyen. Terhességem alatt az édesség  gyenge pontom volt és mondták is a családból páran, hogy biztosan fiú lesz, mert hogy a jelek alapján látszik. Mi nem akartuk tudni a nemét, csak azt, hogy egészséges és végül kislány lett. A terhesség alatt semleges színű babaruhákat vásároltam,  hiszen nem az volt a fontos, hogy mi a neme a kicsinek, így mindkét oldalról nevekkel is készültünk. Végül Petra lett, Péter helyett” –  mondta az édesanya.

A szelektív abortusz az orvosok szerint nem jellemző Romániára, főleg amiatt amiről dr. András Pál is beszélt: a terhességmegszakítás törvényes ideje alatt nem lehet biztosan megmondani a gyermek nemét, így ilyen indokkal ritkán találkoznak. Ha pedig valaki az abortuszt választja, annak általában összetettebb oka van – mondják a szakemberek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 03., vasárnap

Nem állnak le az oktatási intézmények korszerűsítésével Háromszéken

Megszorítások ide, költségcsökkentés oda, a háromszéki iskoláknál, óvodáknál zajló felújítások, beruházások zömét ez egyelőre nem befolyásolja. Két városban vettük górcső alá, milyen munkálatok vannak folyamatban az oktatási intézményeknél.

Nem állnak le az oktatási intézmények korszerűsítésével Háromszéken
2025. augusztus 03., vasárnap

Nemzetközileg körözött személyt fogtak el Gelencén

Öt büncselekmény elkövetése miatt adtak ki elfogatóparancsot Magyarországon a 45 éves férfi elllen, akit Európa-szerte köröztek, végül Gelencén kaptak el a hatóságok – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nemzetközileg körözött személyt fogtak el Gelencén
2025. augusztus 03., vasárnap

A gyerekbarát látnivalókat és szabadtéri fürdőket részesítik előnyben a Háromszékre látogató turisták

Sepsiszentgyörgyön nemcsak papíron létezik turisztikai iroda, hanem nyitva tart és útba is igazít, ezt már külön értékelik a városba látogató turisták. Hogy mire kíváncsiak, mit keresnek, mit kritizálnak a betérők, erről érdeklődtünk a helyszínen.

A gyerekbarát látnivalókat és szabadtéri fürdőket részesítik előnyben a Háromszékre látogató turisták
2025. augusztus 01., péntek

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat

Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.

Szemet szúrtak a románoknak egy háromszéki történelmi település helységnévtáblái, levetették azokat
2025. augusztus 01., péntek

Nyergestető hősére ma is büszkék a rokonai – Háromszékre látogatott Tuzson Bence

Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.

Nyergestető hősére ma is büszkék a rokonai – Háromszékre látogatott Tuzson Bence
2025. július 31., csütörtök

Modernizálták és kibővítették a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskolát

Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.

Modernizálták és kibővítették a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskolát
2025. július 31., csütörtök

Helyben elvégezhető minden vizsgálat az új, korszerű sürgősségi osztályon Sepsiszentgyörgyön

Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.

Helyben elvégezhető minden vizsgálat az új, korszerű sürgősségi osztályon Sepsiszentgyörgyön
2025. július 31., csütörtök

Három autó ütközött Sepsikőröspatak közelében, az egyik jármű felborult

Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.

Három autó ütközött Sepsikőröspatak közelében, az egyik jármű felborult
2025. július 31., csütörtök

Kerékpár vagy buszbérlet a régi autóért cserébe – átalakul a sepsiszentgyörgyi roncsautóprogram

Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.

Kerékpár vagy buszbérlet a régi autóért cserébe – átalakul a sepsiszentgyörgyi roncsautóprogram
2025. július 31., csütörtök

Antal Árpád: a válság árát főként azok fizessék meg, akik privilégiumokban részesültek

A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.

Antal Árpád: a válság árát főként azok fizessék meg, akik privilégiumokban részesültek