Közel kétszáz kismama cserélt vagy vásárolt babaruhát kedden délután Sepsiszentgyörgyön a Huhuu Kávéházban. A Tipe Tupa Egyesület által szervezett zsibvásáron szülők és gyerekek egyaránt jól szórakoztak.
2012. július 11., 11:132012. július 11., 11:13
2012. július 11., 12:092012. július 11., 12:09
Nemrég nyitotta meg kapuit Sepsiszentgyörgy központjában a Huhuu Kávé- és Játszóház, ahol gyerekek és szüleik egyaránt kikapcsolódhatnak minden hétköznap délután. A kávéház a játszóházban egy olyan hely, ahová az óvodásoktól a középiskolásokig bárki betérhet, aki játszani szeretne, de a szülők is kikapcsolódhatnak az udvaron vagy a vonatvagonnak kialakított kávézóban. A Huhuuban mindig pezseg az élet, volt már bábszínház, előadás, játszókör, kedden délután pedig zsibvásárt rendezett a Tipe Tupa Egyesület. Szabó Enikő rádiós hírszerkesztő, az egyesület vezetője elmondta: évek óta szerveznek vásárt és különböző nyílt napokat a szentgyörgyi kismamáknak, akik ezáltal megoszthatják tapasztalataikat, és kicserélhetik a kinőtt babaruhákat is. A vásáron az újszülöttruhák és terhesruhák voltak a legkelendőbbek – alacsony áron alig használt öltözködési cikkeket szerezhettek be a részvevők.
Amíg az anyukák a ruhák között válogattak, az édesapák és gyerekek a Huhuu zárt udvarán próbálhattak ki különböző játékokat: volt koronakészítés, kifestős, labdajátékok, de fára mászás is. A kávéházban működő játékboltban pedig egyedi termékeket vásárolhattak, magyar mesekönyveket, igényes tervezéssel készített társas- és építőjátékokat, amelyeket helyben ki is lehetett próbálni.
Szabó Enikő elmondta, a jövőben is terveznek hasonló délutánokat, a zsibvásár mellett újabb tevékenységekre hívják meg a sepsiszentgyörgyi családokat a szabadidő hasznos, érdekes eltöltésére. Legközelebb csütörtök délután várják a gyerekeket bábelőadásra, melybe ők maguk is bekapcsolódhatnak.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.
Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.
A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.
Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.
Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.
szóljon hozzá!