Zászlótörvény: csak a helyi és megyei lobogók helyzetét oldja meg

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az új zászlótörvényről nyilatkozott Antal Árpád, valamint Kulcsár-Terza József is. Mindketten kijelentették: a jogszabály nem oldja meg a székely zászló használatát, ám az elkövetkezendőkben regionális szimbólumhasználatot érintő törvény kidolgozását szorgalmazzák.

Bencze Melinda

2015. május 21., 20:582015. május 21., 20:58

Különbséget kell tenni a székely, valamint helyi és megyei zászlók között – mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki hozzátette: az új zászlótörvény nem oldja meg a székely lobogó önkormányzatok homlokzatán való használatát. Megoldja viszont a helyi és megyei zászlók problémáját, ez pedig Sepsiszentgyörgynek jó, mert, bár évekkel korábban sikerült kormányhatározattal elfogadtatni a megyeszékhely címerét, a város lobogójának jogos használatáért még jelenleg is perek folynak.

Háromszék vármegye rendelkezett címerrel és lobogóval, ám mivel Hargita megye, mint történelmi terület nem létezett, így ott a székely zászlót fogadták el megyezászlónak – jegyezte meg az elöljáró, aki hozzáfűzte: kezd erősödni a regionális identitástudat, az igény is megjelent már, így kell egy jogszabály, amely a regionális zászlók használatát szabályozza. „Nem szabad becsapni az embereket, sem magunkat, hogy ez a törvény megoldotta a székely zászló kérdését, de nem az a feladat, hogy kiskapukat keressünk, hanem ki kell mondanunk: nincs megoldva, és megoldást kell keresnünk” – jelentette ki Antal Árpád, aki elutasítja azt az ötletet, miszerint mind Hargita, mind pedig Kovászna megye fogadja el zászlójaként a székely lobogót, és az említett területek megnevezéseit írják fel rá. „Bár a törvény biztosítja, hogy a megyék nevei megjelenjenek a zászlón, mi mégsem fogjuk ezt tenni, hiszen a heraldika szempontjából sem elfogadott ez a lehetőség” – zárta gondolatait az elöljáró.

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője üdvözölte Orbán Viktor azon kijelentését, miszerint „Európa az európaiaké, Magyarország a magyarországiaké”, illetve általa kiegészítve: „Székelyföld a székelyeké”. Az új zászlótörvénnyel kapcsolatban hasonlóan vélekedik, akárcsak Antal Árpád: fölösleges viták vannak ekörül, hiszen valóban nem oldja meg a székely zászló ügyét, de nem is az Izsák Balázs, Székely Nemzeti Tanács elnöke által felvázolt helyzetet vonja maga után.

Az MPP megyei vezetőjének értelmezése alapján a jelenlegi jogszabály nem tiltja a székely zászló intézmények homlokzatán való használatát, csupán a román, az Európai Unió lobogójának kitűzéséről és azok sorrendjéről szól. Azt azonban az MPP háromszéki vezetője is nehezményezi és problémaként értékeli, hogy a zászlókat Bukarestben engedélyeztetik.

„Ki kell tűzni a székely zászlót, pereljenek majd a kormánymegbízottak, nem kell, és nincs is amiért félni, hisz egy nemzet szimbólumainak használata az Európa Unióban elfogadott jogszabály” – hívta fel a figyelmet Kulcsár-Terza, aki hozzátette: az elkövetkezendőkben olyan tervezetet dolgoznak ki partnereikkel, amely célja a regionális szimbólumhasználat szabályozása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés