YouthBank önkéntes program jövőre is

A Háromszéki Közösségi Alapítvány ismét elindítja YouthBank programját, az OTP Bank támogatásával. 

Bús Ildikó

2013. december 09., 16:442013. december 09., 16:44

A YouthBank program néhány éve indult Sepsiszentgyörgyön, a HKA kezdeményezésére, célja pedig a fiatalok bevonása különböző közösségfejlesztő tevékenységekbe. A YouthBank keretében a fiatalok helyi szinten adománygyűjtést folytatnak. A begyűlt pénzt egy ifjúsági alapba helyezik el, majd a Háromszéki Közösségi Alapítvány az OTP Bank által az összegyűjtött pénzösszeget duplájára növeli, és ezt ifjúsági tervek megvalósítására fordítja. A felhasználás pályáztatás útján történik, a nyertes pályázatok támogatást kapnak a meghatározott feltételek alapján, az önkéntesek pedig végigkövetik a pályázatok megvalósulását és beszámolnak az eredményekről a végén.

A program a következő hónapok során két helyszínen valósul meg, Sepsiszentgyörgyön és Baróton, ahol az elmúlt időszakban összeállították a csapatokat is. A YouthBank programban összesen huszonöt fiatal vesz részt a két településről. A csapatok együttesen 2500 euró értékben kívánnak gyűjteni december-február periódusban, a begyűlt pénzösszeg pedig az erdővidéki fiatalok terveinek megvalósítását szolgálja majd. A program idei fő támogatója továbbra is az OTP Bank, amely megduplázza a begyűjtött összeget – tájékoztatott Bereczki Kinga, a HKA elnöke. A duplázás révén, 5000 Euro értékű alap áll a fiatalok rendelkezésére, ifjúságnak szóló projektek, programok megvalósítására.

A tavalyi programban összesen hat projekt és harmincegy iskolai kirándulás valósult meg, amely a 2100 fiatalt érintett megyeszerte. Az első adománygyűjtő program A legkisebb adomány is számít címet viseli, és az oltszemi illetve kézdivásárhelyi árva gyerekek ünnepét teszi szebbé. Az adománydobozokat a helyi üzletekbe és gyorsétkezdékbe helyezik el, a begyűlt pénzösszegből pedig ajándékot és karácsonyfát vásárolnak az árváknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés