A Besenyői-tó körüli területek haszonbérbe adása miatt vizsgálja a maksai önkormányzatot a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A település polgármestere azt állítja, hogy RMDSZ-es önkormányzati képviselők feljelentése nyomán indult a vizsgálat.
2013. augusztus 01., 13:002013. augusztus 01., 13:00
Maksa önkormányzata a tó partján 1,2 hektárnyi területet adott bérbe egy befektetőnek szabadidőközpontot létesítésére. Az ügyészség most ennek a bérbeadásnak a körülményeit vizsgálja. Bács Benke László, az EMNP színeiben megválasztott polgármester megkeresésünkre elmondta, a terület bérbeadására zártborítékos versenytárgyalást szerveztek, a legjobb ajánlatot tevő cég nyert.
Az elöljáró azt állítja, hogy két RMDSZ-es és egy a szövetség által „megvásárolt” képviselő feljelentése nyomán kezdett vizsgálódni az ügyészség.
„Amikor idekerültem elhatároztam, hogy minden, a községhez tartozó területet visszaszerzek. Az elmúlt időszakban 27 hektár értékes területet szereztem vissza a településnek, egyebek mellett a tó partján lévő 1,5 hektárt is. Ebből 1.2 hektárt adtunk haszonbérbe a vállalkozónak, aki civilizált strandolási körülményeket teremtett, illemhelyeket, tusolókat is felszerelt, de további fejlesztések várhatók. A bérbeadásból az önkormányzatnak évi 1750 euró jövedelme van” – magyarázta az elöljáró.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!