
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) írásban kérte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy bocsássa rendelkezésére Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek a Szövetségi Képviselők Tanácsa december 13-i ülésén elhangzott beszéde hanganyagát – közölte csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
2015. január 15., 13:462015. január 15., 13:46
2015. január 15., 14:162015. január 15., 14:16
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára közölte, a szövetség eleget tett az ügyészség keddi kérésének. „Reméljük, hogy a DIICOT-nak elküldött hangfelvétel, valamint a felszólalás írásos kivonatának román változata elegendő bizonyíték arra, hogy a Szövetséget, Antal Árpádot ne vizsgálják ki terrorizmus gyanújával, illetve a mondvacsinált eljárást berekesszék” – jelentette ki Kovács Péter.
Az ügyészség decemberben közölte, hogy hivatalból bűnvádi eljárást indít az SZKT ülésén elhangzott felszólalások ügyében. A hatóság akkor nem tisztázta, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni törvény alapján vizsgálja, hogy az elhangzottak kimerítik-e a fenyegetés bűncselekményét.
Az RMDSZ főtitkára csütörtöki nyilatkozatában nevetségesnek tartotta az ügyészségi vizsgálatot. Emlékeztetett arra, hogy a szövetség 25 éve a párbeszéd útján próbálja képviselni az erdélyi magyarság érdekeit a romániai politikában.
A román sajtó korábban Antal Árpádnak az SZKT ülésén elhangzott kérését idézte a vizsgálattal összefüggésben. A román nyelvű híradások szerint a polgármester azt kérte Victor Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román-magyar véres etnikai konfliktus.
Később az Active Watch bukaresti civil szervezet hívta fel a figyelmet arra, hogy a román sajtó rosszul fordította Antal Árpád kijelentését. Az RMDSZ által is közzétett felszólalásában Antal Árpád a következőket mondta: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, kérje meg a főnökét, a miniszterelnök urat, utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. És ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor minimális tiszteletet nyújtsanak irányunkban.”
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!